Június 2-tól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) valamennyi Pest megyei ügyfélszolgálatán újra fogadják az ügyfeleket, akiket ugyanakkor arra kér a hivatal, hogy részesítsék előnyben az elektronikus vagy telefonos ügyintézést.

A NAV közleménye szerint keddtől az eddig zárva tartó Pest megyei kirendeltségein és a kormányablakokban működő NAV-ablakokban is újraindul az ügyfélfogadás.

Felhívták a figyelmet ugyanakkor, hogy az adóügyek döntő többsége elektronikusan is intézhető, ezért a hivatal kéri ügyfeleit, hogy amennyiben lehetséges, válasszák az elektronikus vagy telefonos ügyintézést, elkerülve a személyes megjelenést és a sorban állást.

A várakozókat a közlemény szerint továbbra is ütemezetten fogadják az ügyfélszolgálatok. Ez azt jelenti, hogy az ügyféltérben egyszerre csak annyi ember tartózkodhat, ahány ügyfélszolgálati ablak nyitva van.

(Forrás: MTI)