Ősz elején ismét megugrott a befektetési célú aranytömb iránti kereslet a BÁV fiókhálózatában: a forgalom szeptemberben és októberben is átlépte a 100 millió forintot, ennél nagyobb kereslet csupán januárban és márciusban volt – tájékoztatott a BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt. (BÁV).

A januári és a márciusi megugró forgalom mögött egyértelműen a járványügyi helyzet és a gazdasági visszaeséstől való félelem állt, amely rekordszintű, 448 millió forintos márciusi forgalmat eredményezett.

Az év utolsó hónapjait feltöltött befektetési aranykészlettel várja a BÁV, mert az előzetes várakozások szerint az év végi időszakban fokozódik az érdeklődés a nemesfém iránt, ennek első jelei már látszanak.

A koronavírus és a krízis miatt az érdeklődés egész évben erős volt az aranytömbök iránt. Idén szeptember végéig a BÁV teljes értékesítése megközelítette az 1 milliárd forintot, csaknem 70 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Előfordult, hogy a készletek teljesen kiürültek, a társaság azonban feltöltötte a tartalékokat.

A tömbökkel párhuzamosan az aranyékszerek értékesítésében is folytatódik az év eleje óta tartó stabil erősödés.

Az elemzők unciánként 2000 dolláros árat vetítettek előre 2020. végre, míg most 1900 dollár közelében ingadozik az ár, így van még tere az emelkedésnek. Ezt erősíti a Goldman Sachs bankház friss prognózisa is, amely szerint jövőre 2300 dolláros unciánkénti árral kell számolni – fejtette ki Kovács Ádám, a BÁV kereskedelmi igazgatója.

(Forrás: MTI)