Hamarosan újra pályázhatnak a taxisok kormányzati támogatásra elektromos autók beszerzéséhez, jelentett be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.

„Azt szeretnénk, hogy a vállalkozók, cégek az ország újraindítása alatt új lehetőségeket is kapjanak, ezáltal meg tudjanak erősödni. Különösen fontos ez a járványhelyzet miatt leginkább megviselt ágazatokra. Nehéz helyzetbe kerültek a taxis vállalkozások is, különösen Budapesten. Eddig már több intézkedéssel is segítettük őket, így például azzal, hogy átmenetileg eltöröltük az autóik életkorára vonatkozó szigorú szabályozást, vagy éppen lehetővé tettük, hogy részt vegyenek a korlátozások alatt nagyon elterjedté vált házhozszállításban” – fejtette ki Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese felidézte: ahhoz is lehetőséget biztosítottak a taxisok számára, hogy kedvezményesen, állami támogatással vehessenek új, korszerű, elektromos járműveket. „A korábbi kiírásnak nagy sikere volt, ezért – a szakmai szervezetek és a fővárosi Fidesz-KDNP kérésére – úgy döntöttünk: hamarosan újra lehet pályázni” – jelentette be a miniszterhelyettes.

Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője a taxisoknak szóló lehetőséggel kapcsolatban elmondta: A koronavírus-járvány minden gazdasági szereplőt komoly kihívás elé állított. Az érintetteket csak úgy lehet hatékonyan támogatni, ha tárgyalunk velük és meghallgatjuk a javaslataikat. Bár a baloldal igyekszik politikai kérdést csinálni a kialakult helyzetből, ha valóban segíteni szeretnének a bajba jutott vállalkozóknak, akkor véget kellene vetniük az állandó öncélú háborúzásnak, hiszen ez nem vezet sehova. – mutatott rá a frakcióvezető. Hangsúlyozta, hogy a kormány láthatóan kész felkarolni az olyan fontos ügyeket, mint a fővárosi vállalkozók megsegítése. Hozzátette: a mostani támogatás egy fontos környezetvédelmi lépés is, mert a jövőben többszáz budapesti személyszállító vállalkozó tud majd elektromos autóval közlekedni, kevésbé szennyezve a főváros levegőjét.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke kifejtette: „A Magyar Kormány a pandémia időszakában is többször bizonyította, hogy a lehetőségeihez mérten segíti és támogatja a személyszállítási szektor szereplőit is. Célzott segítséget kaptunk tavaly az adó és járulékfizetési kötelezettség 4 havi mentességével, továbbá azok a kisvállalkozók, akik a megcsappant bevételeik miatt felélték megtakarításaikat és emiatt a 10 éves autóikat sem tudták volna lecserélni a 2 éves moratórium bevezetése nélkül elvesztették volna a munkahelyeiket. Örömmel fogadjuk ebben az évben is a pályázatot, hisz a szektor mikro-vállalkozásainak egy új elektromos autó vásárlására esélye sem lenne.”

Reich Ádám, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Közlekedési és Szállítási osztályának elnöke, a Főtaxi vezérigazgatója elmondta: „A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara üdvözli a taxisokat segítő e-autó pályázat újbóli megnyitását. A kamara által szorgalmazott, korábban is igen népszerű kezdeményezés megismétlésére az ITM nyitott volt és partnerként kezelte javaslatunkat, így ismét elérhetővé válik ez a támogatási lehetőség. Úgy gondoljuk, hogy ez a pályázat hatékonyan segítheti az ágazat koronavírus-járvány okozta válsághelyzetéből való kilábalását. Az elektromos gépjárművek beszerzése ugyanis nemcsak a környezettudatos működés, hanem a pandémia alatt mintegy felére csökkent fővárosi taxis piac újbóli növekedésének és helyreállításának is fontos eszköze.”

A személytaxi-szolgáltatást vagy személygépkocsis személyszállítás szolgáltatás végző egyéni vállalkozók illetve gazdasági társaságok 2021. június közepétől pályázhatnak új, elektromos autók beszerzésére. A pályázati felhívás a napokban jelenik meg. A kormány 3 milliárd forintot különített el erre a célra, a pályázók a gépjármű értékének 45 százalékát kaphatják meg támogatásként egy legfeljebb 15 millió forint értékű elektromos gépjármű vásárlására.  A kiírás, amellett, hogy ezzel is segíti az ország újraindítását és a vállalkozások megerősödését, közép- és hosszútávon is jelentős megtakarítást biztosít a vállalkozóknak, hiszen az elektromos autók fenntartása sokkal gazdaságosabb, továbbá a közlekedés zöldítése segíti a klímavédelmi célok elérését is.

(Forrás: ITM)