Március 4-től újból köthet kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéseket a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület. Az MNB ugyanis feloldotta az értékesítés felfüggesztésére vonatkozó korlátozást, mivel a biztosító megfelelő, a korábbi tartalékhiányt megszüntető pénzügyi tervet nyújtott be.

A Magyar Nemzeti Bank megszüntette a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület (KÖBE) kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) termékértékesítésének felfüggesztésére vonatkozó korábbi előírását. Ennek nyomán a biztosító – a korábbiakban megszokott módon – ismét szabadon köthet új kgfb-szerződéseket. A korábbi felfüggesztés egyébként nem vonatkozott a kgfb-n kívüli egyéb biztosításokra, s a jegybanki ideiglenes intézkedés időszakában a KÖBE-nek meglévő, díjjal fedezett kgfb-szerződései esetében természetesen teljesítenie kellett a jogszabályokban előírt biztosítási szolgáltatásokat.

A jegybank folyamatban lévő, átfogó vizsgálata keretében 2015. november 13-i végzésében függesztette fel a kgfb-értékesítést a KÖBE-nél a biztosító addigi, nem kellően megalapozott díjpolitikája, illetve a megengedhetőnél lényegesen nagyobb befektetési kockázata és kedvezőtlen tartalékhelyzete miatt. Az MNB egyúttal olyan pénzügyi terv benyújtására is kötelezte a biztosítót, amelynek végrehajtása révén maximum 6 hónap alatt megszüntethető a megállapított tartalékhiány. A jegybanki intézkedések a biztosítási és a befektetési kockázatok növekedésének elkerülését és a pénzügyi helyzet javításának mielőbbi megkezdését célozták, a KÖBE tevékenysége kapcsán érintett szereplők – így az ügyfelek, egyesületi tagok, károsultak – gazdasági érdekeinek megvédése érdekében.

Az MNB kötelezései nyomán a KÖBE benyújtotta a pénzügyi tervet a jegybankhoz, illetve ezt követően – időközben már hatályba is lépett – új kgfb-díjtarifákat hirdetett meg, s elkészítette az utóbbiakat megalapozó díjkalkulációját is. Mindezek a jegybank megítélése szerint alkalmasak arra, hogy megakadályozzák a megszüntetett tartalékhiány újratermelődését. Az MNB ezért döntött korábbi – megelőző, korai beavatkozás jellegű – a kgfb-értékesítést ideiglenesen felfüggesztő intézkedésének megszüntetéséről. A mostani lépés nem érinti a jegybank korábbi végzésének más pontját.

Ezzel párhuzamosan az MNB egy határozatában havonta teljesítendő rendkívüli adatszolgáltatást írt elő a KÖBE részére a biztosító állományváltozásának bemutatására az új szerződéskötések, illetve a már megszűnt vagy a jövőben felmondani szándékozott szerződésállomány adatsorai révén – olvasható az MNB közleményében.