Az Európai Bizottság felszólító levelet küld Ciprusnak, Magyarországnak, Litvániának, Luxemburgnak, Szlovákiának és Szlovéniának, mivel azok nem teljesítették az intelligens közlekedési rendszerekre (ITS) vonatkozó uniós jogszabályok szerinti kötelezettségeiket.

A szóban forgó szabály a 2010/40/EU irányelv, amelynek értelmében a tagállamok háromévente kötelesek jelentést tenni a bizottságnak az ITS-irányelv kiemelt területeire vonatkozó nemzeti intézkedések és tevékenységek, valamint projektek végrehajtásában elért haladásról.

Az érintett 6 tagállamnak két hónap áll rendelkezésére, hogy válaszoljanak a Bizottság által megfogalmazott érvekre. Ha ezt nem teszik meg, a bizottság úgy határozhat, hogy indokolással ellátott véleményt küld részükre – olvasható a legfontosabb júniusi kötelezettségszegési eljárásokat sorra vevő közleményben.

Képünk illusztráció.