A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tagjai és partnerei – belföldi vezetékes vagy belföldi mobilhálózatból – mostantól ingyenesen hívhatják a szervezet ügyfélszolgálatát.

A NAK ügyfélszolgálatára 2016-ban közel 90 ezer telefonhívás, valamint mintegy 44 ezer levél érkezett. A kamara ügyfelei költségkímélésére, kényelmére tekintettel indította el március 7-én az új, +36 80 900 365-ös zöldszámot, amelyet belföldi vezetékes vagy belföldi mobilhálózatból ingyenesen hívhatnak tagjai, partnerei. A korábbi, +36 1 802 6100-as ügyfélszolgálati szám még néhány hétig működik, ugyanakkor a jövőben megszűnik, és csak a zöldszámon lesz elérhető az ügyfélszolgálat – írja közleményében az agrárkamara.

A szervezet tagjai versenyképességének növelése érdekében több lépésben bővíti szolgáltatásainak körét. A NAK elindította a Szolgáltató Hálózat projektet, amelynek célja, hogy jobban megismerje a tagok igényeit, és azokra hatékony megoldásokat kínáljon. A kísérleti jelleggel indult Szolgáltató Hálózat része a tagi elégedettség- és igényfelmérés, illetve a kapcsolattartói hálózat kiépítése is. Utóbbival a NAK azt szeretné elérni, hogy azon tagok felé is kiépüljön a proaktív kapcsolattartás, akik tevékenységükből adódóan kevésbé veszik igénybe a kamara által nyújtott szolgáltatásokat.

Mindemellett a NAK az agrárszektor szereplőinek kölcsönös kapcsolattartását segítendő januárban indította el BirtOKOS nevű telekommunikációs szolgáltatását. Az elindult szolgáltatás előnyös kondíciókat kínál a tagok számára az agrárium szereplőinek összekapcsolásáért. A BirtOKOS tarifacsaládot a tagi igényeknek megfelelően alakította ki a NAK. A piacinál jóval kedvezőbb mobiltarifák közös jellemzője, hogy csoporton belül díjmentes hívást tesznek lehetővé, valamint az előfizetők az agrárkamara mintegy 650 fős falugazdász-hálózatával is ingyenes beszélhetnek. A kamara tervei szerint a szolgáltatási díj részben leírható lesz az éves kamarai tagdíjból.