A munkaügyi és munkavédelmi tudatosság növelésének mérföldköve lehet a Jogszerű foglalkoztatás fejlesztése nevű projekt – mondta Simon Attila István munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár a 3,8 milliárd forintból megvalósuló kiemelt projekt nyitórendezvényén.

A helyettes államtitkár rámutatott: több száz milliárd forintra, egyes becslések szerint ezer milliárdos nagyságrendűre tehetők a munkavédelmi utasítások be nem tartásából eredő károk.

Magyarországon a feketegazdaság részaránya húsz százalék körül van – jegyezte meg Simon Attila István utalva arra, hogy az Európai Szociális Alap és a magyar költségvetés által finanszírozott programok célja egyebek mellett ennek csökkentése.

Az elmúlt nyolc évben a munkanélküliségi ráta történelmi mélységbe csökkent – emlékeztetett a helyettes államtitkár. Miután az ország közel áll a teljes foglalkoztatáshoz, érdemes odafigyelni arra, hogy a dolgozók hosszú távon munkaképesek maradjanak.

Simon Attila István ismertette: a kiemelt projekt forrásaiból többek között a munkavédelmi és munkaügyi tananyagok fejlesztését, konferenciák és kampányok szervezését támogatják. A hatósági munkát műszerek és gépjárművek beszerzésével, informatikai fejlesztésekkel segítik a program keretében; a fejlesztések a kormányhivatalok munkájának az eredményességét javítják majd.

A helyettes államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkaügyi hatóság által ellenőrzött munkáltatók 74 százalékánál tártak fel munkaügyi jogsértéseket tavaly. A jogsértések magas száma szerinte rávilágít a problémák súlyosságára, még akkor is, ha az ellenőrzéseket legtöbbször ott hajtják végre, ahol a legnagyobb az esélye a szabálytalankodásnak.

Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója elmondta, tavaly a megyében 545 munkáltatót ellenőriztek munkaügyi szempontból, szabálytalanságot pedig 414-nél állapítottak meg; a szabálytalanul foglalkoztatottak száma elérte a 2470-et.

A főigazgató arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a munkaerőhiány már Békés megyében is megjelent, szakképzett és betanított munkásokat is keresnek a cégek, de a magasabb képzettségűekből, például gépészmérnökökből is többre lenne szükség.

A megye demográfiai és munkaerő-piaci helyzetének stabilizálása érdekében szakképzési munkacsoportot állítottak fel – közölte Rákóczi Attila. (MTI)

Fotó: NGM