A Magyar Taxisok Szakszervezete azt állítja, a Budapesti Közlekedési Központ megtiltja az ügyintézőknek, hogy egyes, pontosan megnevezett vállalkozók autóit szemlére bocsássák, így tartva őket távol a megélhetési lehetőségüktől.

A BKK illegális feketelistája huszonhét céget, körülbelül ezer munkavállalót érint hátrányosan, és másfél-két hónapja létezik. Erre akkor derült fény, amikor pénteken elkísérték a BKK-hoz egy kollégájukat, akinek már öt autója szemlézését tagadták meg – mondta Karsai Katalin, az MTSZ kommunikációs vezetője szerdán budapesti sajtótájékoztatóján.

Azt állította, hogy az ügyintézés során a BKK egy munkatársa említette meg a feketelistát, amit a taxisok – akik jogi képviselőjükkel érkeztek – jegyzőkönyvbe vettek. Ezt a jegyzőkönyvet Karsai Katalin a sajtótájékoztatón bemutatta.

Miután az ügyintéző jelezte a BKK taxizásért felelős divíziója vezetőjének, hogy mi történt, alig egy óra elteltével visszahívták a korábban többször visszautasított taxist, és valamennyi autója gond nélkül vette „az egyébként feleslegesen szigorú akadályt” – fűzte hozzá.

A Magyar Taxisok Szakszervezete azt állítja, hogy ilyen, „több mint mutyigyanús” esetekre nem kerülhetne sor, ha volna egy jól megalkotott és főleg becsületesen működtetett szabályrendszer.

Karsai Katalin elmondta: a szemle azt jelenti, hogy az autókat évente egyszer át kell vizsgálnia a BKK-nak, hogy teljesítik-e a taxirendeletben foglalt feltételeket. Hangsúlyozta, hogy a szemlét a BKK nem tagadhatná meg. Súlyos problémaként értékelte, hogy erre nincs jogszabályban előírt határidő, azt a BKK lazán kezeli, így van olyan taxis, aki két és fél hónapja nem tud dolgozni.

A kommunikációs vezető azt is mondta, hogy a BKK nem hajlandó tárgyalni velük. Emlékeztetett arra, hogy október 28-án módosította a budapesti taxirendeletet a Fővárosi Közgyűlés. Egyebek mellett emelték a taxidroszt használati díját: 2016 januárjától évi nettó 40 ezer forintról 65 ezerre. Az előterjesztés vitájában szót kapott Karsai Katalin, aki azt kérte, hogy halasszák el a döntést, és hatszáz tagú szervezetük véleményét is hallgassák meg.

Súlyos problémának nevezte a drosztdíj emelését, valamint azt, hogy a javaslat a BKK-nak lehetővé teszi, hogy akár egy évre is megvonja a taxisok engedélyét. Tarlós István főpolgármester akkor megígérte a szakszervezetnek, hogy az új rendelet elfogadása után egy hónapon belül meghallgatják álláspontjukat, és észrevételeiket figyelembe veszik a rendelet következő módosításakor.

Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ vezetője elmondta, megpróbálták felvenni a kapcsolatot a szakszervezettel, de ez nem volt sikeres, majd eljutottak egy képviselőjükhöz, aki azt közölte, hogy nem tud részt venni a megbeszélésen.

Dabóczi – Tarlós István főpolgármester felkérésére – jövő csütörtöki időpontot javasolt az egyeztetésre a taxis szakszervezetnek, amely azt elfogadta.

MTI