
A magyar állampolgárságot szerzett határon túli magyarok is igényelhetik a Magyarországon januárban bevezetett elektronikus személyi igazolványt – jelentette be hétfőn Nagyváradon dr. Laky-Takács Péter Attila konzul.
A nagyváradi demokrácia-központban, Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke és Nagy József Barna irodavezető társaságában tartott sajtótájékoztatón dr. Laky-Takács Péter Attila elmondta: az elektronikus személyi igazolvány egyelőre csak a magyarországi kormányablakoknál igényelhető, de tervezik, hogy a jövőben a külképviseleteken is megkaphassák az érdeklődők – írja a kronika.ro.
Az okmány igénylésekor fel kell mutatni valamilyen személyi azonosító igazolványt, például útlevelet (ez lehet romániai, illetve magyarországi is), valamint a magyar állampolgársági eskütétel után kapott honosítási okiratot és lakcímkártyát.
Kiskorúak esetében a születési anyakönyvi kivonatot is mellékelni kell a kérelemhez. Az elektronikus személyi igazolványt ingyen, 8 nap alatt állítják ki a magyar állami hatóságok, de amennyiben sok az igénylő, hosszabb ideig is eltarthat az elkészítése.
Dr. Laky-Takács Péter Attila elmondta, a mostani okmánnyal lényegében teljes lett az anyaországon kívül élő magyar állampolgárok által kapható iratok köre. Az ügyintézésről kifejtette: ez valamelyik anyaországbeli kormányablaknál igényelhető, a helyszínen sorszámot kell kérni (ezt interneten, illetve telefonon is igényelhető), majd az igénylő a helyszínen kitölti az adatlapot, fényképet készítenek róla, illetve ujjlenyomatot vesznek.
Végül egy borítékban megkapja az elektronikus személyi igazolvány azonosító kódját. Az okmányt szintén személyesen lehet átvenni.