A hírlevélre feliratkozásra buzdít a BMW már üzemelő honlapja. A cég azt ígéri, hogy a hírlevelesek kapják majd meg a legfrissebb információkat a toborzásról.
„Ahhoz, hogy sikeresen el tudjunk indulni az úton Debrecenben, 2019 elejével kezdődően keressük a képzett tehetségeket. Iratkozzon fel hírlevelünkre, és tudja meg első kézből a legfrissebb híreket toborzási terveinkről és aktivitásunkról” – olvasható a BMW Group debreceni honlapján.
A honlap egyelőre nem szolgál az álláslehetőségekkel kapcsolatos konkrétumokkal, nem is szolgálhat, hiszen bejelentésük szerint a toborzás majd csak hónapokkal később kezdődik.
Addig az általános céges ismertetés és a debreceni tervek mellett a BMW a megyeszékhelyt is bemutatja néhány sorban.
A debreceni életről például azt közli, hogy „Kelet-Magyarország síkságain túl található az ország egyik legfontosabb kulturális központja – Debrecen. Debrecen Magyarország második legnagyobb városa, a történelem során két alkalommal is az ország fővárosaként működött”.
Az angol és magyar nyelvű honlapon azt is megtudja az érdeklődő, hogy híres a debreceni mézeskalács, s „mind a debreceni bor, mind a helyi ételek nagy népszerűségnek örvendenek egész Magyarországon.”
(Fotó: BMW Group Facebook-oldala)