A népszerű városokban még mindig emelkednek az ingatlanárak, az albérletpiac viszont a kiegyenlítődés felé tart – az Ingatlannet.hu elemzése.

A hazai ingatlanpiac meghatározó témája a tavaly indult lakásépítési fellendülés, amely idén is folytatódik, a lakások átadása a nyári hónapoktól, illetve a következő évtől lehet dinamikus. A kiadott építési engedélyek száma a válság utáni, 2013-ban mutatkozó mélypont óta folyamatosan emelkedik, az építések közül pedig a vállalkozók által kivitelezett ingatlanok számában mutatkozik dinamikus bővülés.

Több szempontból jelentősek a területi eltérések

A tavalyi év során a megyeközpontok közül csak Salgótarjánban csökkent a lakóingatlanok átlagos négyzetméterenkénti ára. A legnépszerűbb továbbra is a főváros, amely a drágulás mellett a forgalom emelkedésében is megmutatkozik, a legkedveltebb a XI. és a XIII. kerület, amely többek között a jó közlekedésnek és infrastruktúrának köszönhető. Az áremelkedésen és a kereslet élénkülésén kívül az építési kedv bővülése is jelentős területi eltéréseket takar. Budapesten, az ország nyugat-dunántúli régiójában és a Balaton-parton egyre több társasház készül el, ezzel párhuzamosan a keleti területeken – a népszerű nagyvárosok kivételével – nem kiemelkedő mértékű a befektetők jelenléte.

Az albérletpiacon is Budapest a listavezető

Az ingatlanpiacon belül az albérletárak is jelentős területi különbségeket mutatnak. A listavezető ebben az esetben is a főváros, ahol a kiadó ingatlanok átlagos négyzetméterenkénti árai meghaladják a háromezer forintot. A fővárosi szint 31 százalékkal megelőzi a soproni és 58 százalékkal a győri árszínvonalat. Debrecenben, Pécsen és Székesfehérváron közel azonos áron bérelhetőek az ingatlanok, a budapesti szinthez képest 40 százalékkal olcsóbban. Szegeden és Kecskeméten 8–10 százalékkal kedvezőbb árakon érhetőek el a kiadásra kínált otthonok, mint Debrecenben, a lista végén elhelyezkedő Nyíregyházán és Miskolcon pedig a vidéki nagyvárosok viszonylatában alacsony árak – 1400 Ft/m2 – jellemzik a szegmenst.

Egyes nagyvárosok albérletpiacán az utóbbi hónapokban megállt az áremelkedés, ezek között akadnak olyanok, ahol a bérleti díj a nettó átlagfizetés több mint 60 százalékát teszi ki. Budapesten a legalacsonyabb átlagárak a XXI., XXII. és XX. kerületben mutatkoznak, ahol egy garzont átlagosan 59–65 ezer forintért adnak ki. A 40–80 négyzetméteres lakások a XVI. kerületben, Csepelen és Budafokon 100–110 ezer forintért bérelhetőek egy hónapra, a nagyobb alapterületű ingatlanok pedig Pesterzsébeten érhetőek el a legolcsóbban, átlagosan 123 ezer forintért. A belvároshoz közel az árak is magasabbak, a garzonok tekintetében az V. kerület a listavezető, ezt követi a II. és a III. kerület.

Egyes nagyvárosokban csak stagnál a piac

Az eladásra kínált ingatlanok átlagos négyzetméterenkénti árai is eltérően változtak az egyes nagyvárosok esetén. Az idei első negyedévben Budapesten 5 százalékkal bővültek az árak, az emelkedés ennél nagyobb – 8 százalékos – volt Pécsen. A megyeközpontokat általánosságban a stagnálás vagy a kisebb mértékű – 1–3 százalékos – árnövekedés jellemezte az időszakban.

A tavalyi év márciusához viszonyítva szintén Budapest és Pécs áll a lista elején, ahol 20–23 százalékos bővülés mutatkozott az átlagos Ft/m2 árakban. Ehhez képest visszafogott ütem érvényesült Győrben, Debrecenben és Kecskeméten: az eladásra kínált ingatlanok átlagosan 10–11 százalékkal drágultak éves összevetésben. A mezőny végén elhelyezkedő, kevésbé népszerű megyeszékhelyek – pl. Salgótarján – átlagáraiban pedig ennél is kisebb, 5 százalékos árnövekedés jelentkezett.

Ingatlannet.hu