Idén is pályázhatnak a kis-, közepes és nagyvállalatok, valamint a költségvetési szervek a Családbarát munkahely címre – jelentette be Novák Katalin, az Emmi államtitkára szerdán Budapesten.

A pályázat keretösszege 60 millió forint, egy pályázó legfeljebb hárommillió forintot nyerhet el. A felhívásra június 30-ig lehet jelentkezni – közölte Novák Katalin.

Az államtitkár úgy fogalmazott, egymást támogató család- és gazdaságpolitikára van szükség, hogy a gyermekvállalás ne lehessen akadálya a munkavállalásnak, és a munka se a családalapításnak.

A kormány intézkedései – például a családi típusú adózás, az otthonteremtési program, a bölcsődei rendszer átalakítása – azt szolgálják, hogy a dolgozni hajlandó emberek kapjanak munkát és tisztességesen el tudják tartani a családjukat.

Ismertetése szerint a családtámogatásra szánt összeget a kormány nyolc év alatt szinte megduplázta: a 2010-es, kevesebb, mint ezermilliárd forintról 2018-ra csaknem kétezer milliárdra növelte. Ez azt jelenti, hogy Magyarország a GDP-nek majdnem öt százalékát fordítja a családokra, míg az OECD-átlag 2,55 százalék.

Novák Katalin szólt arról is, hogy európai uniós finanszírozású projektekkel is próbálják segíteni a nők elhelyezkedését, valamint a munka és a magánélet összeegyeztetését.

Ilyen program például a család társadalmi jelentőségének tudatosításához hozzájáruló Védőháló a családokért pályázat, valamint a Nők a családban és a munkahelyen című felhívás, amelynek célja, hogy „nőközpontok” létrehozásával országszerte helyi szinten segítsék a nők foglalkoztathatóságát tanácsadásokkal vagy képzésekkel.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a nők munkaerőpiaci helyzetéről tartott előadásában azt mondta, 2010-ben Magyarországon mélyponton volt a gazdaság és a foglalkoztatottság, körülbelül 1,7 millió nő dolgozott, a munkanélküliségi mutató pedig majdnem 11 százalék volt a körükben. 2017 elején viszont már kétmillió nő dolgozott, a munkanélküliség mutató pedig 4,7 százalékra esett vissza esetükben.

Az államtitkár a munkába állást segítő intézkedések között említette a munkahelyvédelmi akciótervet, amely bizonyos munkabérre rakódó terhek mérséklésével segíti például a pályakezdők, az 55 év felettiek vagy a szakképzetlenek elhelyezkedését.

A programnak köszönhetően 2016-ban mintegy 35 ezer kisgyermekes, csaknem 135 ezer szakképzetlen és több mint 134 ezer 55 év feletti nő tudott munkát találni.

Fűrész Tünde, a bölcsődei átalakításért felelős miniszteri biztos kiemelte, a kormány úgy gondolja, a család hosszú távú, biztonságos működéséhez a legjobb alapot a munkajövedelem adja.

Hozzátette: a választás szabadságát szeretnék megadni a szülőknek, hogy aki dolgozni szeretne, az visszatérhessen a munkaerőpiacra a szülés után, de aki otthon szeretne maradni a gyerekkel, az se kerüljön hátrányba. (MTI)