Egy év alatt 20 százalékkal, 456 ezer forintra nőtt a budapesti, 19 százalékkal 228 ezer forintra emelkedett a megyei jogú városokban a használt lakások átlagos négyzetméterára.

A használt lakások mellett az új lakások is drágultak 12-20 százalékkal, de ebben a szegmensben még a következő időszakban jön majd a látványos kínálatbővülés – derült ki az Ingatlan.com több mint 100 ezer ingatlanhirdetés alapján készített éves összefoglaló elemzéséből. A portál szakértői szerint 2018 végéig legalább 15-20 ezer új lakás megjelenésével lehet számolni a piacon.

A fővárosi téglalakások négyzetméterára 19 százalékkal 499 ezer forintra, a budapesti panellakásoké pedig 16 százalékkal 334 ezer forintra emelkedett. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közlemény szerint elmondta, hogy a drágulásban fontos szerepet játszott a lakáshotelek elterjedése 2016-ban is. A legfelkapottabb kerületekben a befektetési céllal vásárlók hajtották felfelé az árakat, így aki magának keresett lakást, kénytelen volt magasabb árat fizetni – mondta, hozzátéve, hogy a lakáshotelként hasznosított lakóingatlanok 2015 után 2016-ban is jelentős – éves szinten akár 5-10 százalékos – hozamokat produkáltak a tulajdonosoknak.

Balogh László szerint 2015-ben nagyon látványos volt az élénkülés, ami áthúzódott az idei évre is, de 2016-ban kiegyensúlyozottabbá vált a piac. A szakértő szerint erre utal, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránti érdeklődés, valamint a 2015-ből megmaradt piaci lendület miatt a kereslet, a kínálat és az árszint egyaránt emelkedett, ám június második felében visszafogottabbá vált a piac. Ekkor a kereslet némileg csökkent, és a kínálati árak emelkedése is megállt, míg augusztusban és ősszel újra lendületet kapott a lakáspiac, főleg a használtaké.

A szakember szerint a használt lakások piacán még lehet növekedés a jövőben: 2016-ban ugyanis körülbelül 150 ezer adásvétellel lehet számolni, ami elmarad a válság előtti 170 ezer feletti csúcsértékektől. Az ingatlan.com adataiból az is kiderült, a magánszemélyek több mint dupla annyi lakóingatlant hirdettek meg eladásra idén mint 2015-ben, tehát a kínálat számottevően nőtt.

Balogh László szerint a használt lakások áraira nem volt jelentős hatással a csok, ugyanakkor az igénylők könnyebben tudták finanszírozni a piaci áremelkedésből adódó többletet. Jövőre azonban változhat a helyzet, mert piacra kerül az elkészült új lakások első hulláma, így azok nagyobb arányt képviselhetnek a támogatási rendszeren belül – vélekedett a szakértő.

Bizakodásra ad okot, hogy az új lakásokra kiadott engedélyek száma idén az első kilenc hónapban meghaladta a 21 ezret, ami két és félszerese az egy évvel korábbinak. Ezen a téren a következő két évben lesz az igazán látványos a bővülés, a 2015-ben és 2016-ban megkezdett, valamint a következő hónapokban induló beruházások eredményeként 2018 végéig legalább 15-20 ezer új lakás megjelenésével lehet számolni a piacon. Balogh László közölte, hogy a lakásátadási hullámok következtében 2017-ben és 2018-ban a tervezőasztal mellől értékesített új lakások aránya egyre inkább csökkenni fog. A várható élénkülésben pedig a csok egyre fontosabb szerepet játszhat – jegyezte meg. (MTI)