A közigazgatási rezsicsökkentés nyomán január óta három adóügyi dokumentum lett ingyenes. A díjeltörlés az államigazgatás számos más szeletét is érintette, és összesen tízmilliárdos megtakarítást hoz az ügyfeleknek.

Idén már nem kell megfizetni az adóigazolások kiállításáért korábban felszámított háromezer forintos eljárási illetéket, ami – a tavalyi statisztika szerint – sokaknak hozhat könnyebbséget. A múlt évben több mint kétszázezer ilyen dokumentumot adott ki az adóhivatal – írja a Magyar Idők.

Az év eleje óta költség nélkül pótolható az ellopott adóigazolvány, és díjtalanná vált az adóregisztrációs eljáráshoz kapcsolódó igazolás megszerzése is. Utóbbit ugyan alig néhányan váltották ki tavaly, de az érintett adófizetők bizonyosan örülnek annak, hogy a jövőben nem kérik el tőlük az eddigi ötvenezer forintos összeget.

– Több mint hatszázmillió forintot spórolhat meg a lakosságnak és a gazdasági élet egyes szereplőinek a három adóügyi díj eltörlése – mondta a lapnak a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkára. A közigazgatási rezsicsökkentés – tette hozzá Tamásné Czinege Csilla – sok más állami eljárás, szolgáltatás költségét is megszüntette, ami együttesen tízmilliárd forintot hagy idén az ügyfelek zsebében.

Az állami rezsicsökkentés is fontos szerepet játszik abban, hogy 2016-ot a tehercsökkentés évének lehet nevezni. A személyi jövedelemadó idén egy százalékkal mérséklődött, ami 120 milliárddal növeli az adófizetők anyagi mozgásterét. A két gyermeket nevelők adókedvezménye havonta ötezer forinttal emelkedett. – Ez nagyjából tizenötmilliárdot jelent több mint háromszázezer szülőnek – mutatott rá.

A sertéshúsok forgalmi adójának öt százalékra szorítása újabb 25 milliárdot hagy a fogyasztóknál, s ezt egészíti ki az állami díjak csökkentésének, eltörlésének tízmilliárdos megtakarítása. A különféle lépések együttes hatása eléri a 170 milliárd forintot.