Több mint 2500 pályázó jelentkezett az Otthon Melege Program hűtőgép- és fagyasztócsere alprogramjára a dél-dunántúli régióban, a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a nyugdíjasok és nagycsaládosok kedd reggel 9 óráig pályázhattak.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázat valamennyi nagykorú természetes személy számára elérhető lesz a régióban, akik július 21-én reggel 8 és 9 óra között nyújthatják be pályázataikat – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos kommunikáció a pályázati portálon keresztül lehetséges.

A július 4-én indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-program teljes keretösszege 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.

A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 ezer, A++ energiaosztály esetén 35 ezer, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén legfeljebb 45 ezer forint.