Húsüzemet és boltokat üzemeltetett az a Komárom-Esztergom megyei testvérpár, akiknél a NAV közép-dunántúli pénzügyi nyomozói akcióztak. A két férfi 86 millió forintot csalt el – tájékoztatott az adóhivatal.

A gyanú szerint főként Ausztriából és hazai beszállítóktól szerezték be a húsárut, majd papíron azokat román, angol és szlovák cégeknek értékesítették. A valóságban azonban az áru itthon maradt, belföldön adták el. Így spórolták meg maguknak a belföldi értékesítés után fizetendő áfát. Mintegy 86 millió forintot csaltak el.

Az akcióban a pénzügyi nyomozók 42 helyszínen tartottak házkutatást, iratokat foglaltak le és a két gyanúsított mellett 15 tanút is kihallgattak. A Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóság revizorai foglalkoztatotti, leltár- és online pénztárgép ellenőrzést végeztek, míg NÉBIH szakemberei a húsok nyomon követhetőségét vizsgálták.

Az okozott kár megtérülésére 243 millió forint értékben zárolták az érintett cég, illetve a gyanúsítottak ingatlanjait, vagyontárgyait, köztük 8 millió forint készpénzt is.

Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága folytat nyomozást költségvetési csalás miatt.