Hosszú Katinka már most több pénzt „keresett” Rióban, mint a londoni olimpia legsikeresebb magyar versenyzője, a kajakozó Kozák Danuta.

Korábbi sajtóhírek szerint a riói olimpia legjobb magyarjai ugyanannyi pénzjutalomban részesülnek majd, mint a 2012-es londoni játékok dobogósai és helyezettjei.

Vagyis az aranyérem 35 millió forintot ér, az ezüst 25, a bronz pedig 20 milliót. A negyedikek jutalma 15 millió forint lehet, az ötödikeké 10, a hatodikoké 8, a hetedikeké 4, a nyolcadikoké pedig 2 millió forint. A kajaknégyes és az úszóváltó tagjai a pénzjutalom 80 százalékát kaphatják fejenként.

A mostani (augusztus 11., 13.00) állás szerint az állami büdzséből máris 280 millió forintot utalhatnak majd ki. Csütörtökig ugyanis már 5 aranyat, 1 ezüstöt, 1 bronzot nyertek sportolóink. Emellett van 1 negyedik, 2 ötödik és 1 hatodik hely (utóbbit a 4×200 méteres női úszóváltó szerezte).

Hosszú Katinka a három aranyérméért és a váltó 6. helyéért összesen 110 millió forintot kaphat az olimpia után. Londoni teljesítményéért Kozák Danuta 63 millió forintot érdemelt ki, ezt már most alaposan túlszárnyalta Katinka.

A KamaraOnline gratulál a legjobbaknak, reméljük, minél több jutalommilliót kapnak a magyar sportolók!