Hónapról hónapra jobban teljesít az építőipar, februárban 6,7 százalékkal volt több a teljesítés, mint januárban – idézte a KSH adatait az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán.

Koji László az építőipari termelés februári 48 százalékos éves emelkedését főleg a 65 százalékkal emelkedő út-, vasút és egyéb infrastruktúra építéseknek, és a jó időjárási feltételeknek tulajdonította, de megjegyezte, hogy az épületek építése is mintegy 40 százalékkal emelkedett. Az idei első negyedévben az építőipari termelés 20 százalékos emelkedését várja a múlt év azonos időszakához mérve, és ez a lendület szerinte 2020-ban is kitart majd.

Koji László emlékeztetett a kormány az építőipari technológiakorszerűsítési program keretén belül idén összesen hatmilliárd forinttal támogatja az építőipari kis- és középvállalkozásokat. A 10-250 embert foglalkoztató, legalább két lezárt évvel rendelkező cégek 25-400 millió forint közötti támogatásra pályázhatnak április 17-től. Hozzátette, hogy a támogatásokat október végéig kell felhasználni.

(Forrás: MTI)