Kevesebbet költenek az orosz turisták külföldön, mert eleve visszaesett az utazási kedv a szankciók miatt.

Az idei év első öt hónapjában a külföldön tartózkodó orosz állampolgárok 27 százalékkal kevesebbszer fizettek bankkártyával, mint 2014 hasonló időszakában – állapítja meg a City Bank felmérése.

Korábban az orosz turisták arról voltak a legismertebbek, hogy gőzerővel vásárolnak mindenféle bőrárút – az említett időszakban itt 50 százalékos (!) volt a visszaesés. Ékszerekre még ennél is kevesebb pénz adtak ki (51 százalékos visszaesés), míg sportcikkekre 48 százalékkal kevesebbet áldoztak.

Az Oroszország elleni szankciók miatt megcsappant az utazási kedv. Januártól május végéig az Egyesült Államokba 26 százalékkal kevesebben mentek, Olaszországba 37 százalékkal, Finnországba 43 százalékkal, míg Franciaországba 39 százalékkal.

Viszonylagosan népszerű célpont maradt Nagy-Britannia, itt csak 17 százalékos a visszaesés. A nagy kivétel Hollandia, ahová 25 százalékkal többen utaztak, mint egy évvel korábban.

Becslések szerint az orosz turisták idén még így 13 milliárd rubelt költenek majd külföldön csak a boltokban.