A július 10-én kezdődött héten a NAV számos helyszínre jelentett be operatív ellenőrzéseket, a 28. heti „biztos” célpontokat az ADÓtraffipax alapján foglaltuk össze.
Kelet-Budapest
Tekintettel a júliusban Budapesten megrendezésre kerülő nyári sportrendezvényekre, illetve a turisztikai csúcsszezonra, a Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóság munkatársainak fokozott jelenlétére kell számítani a főváros frekventált, turisták által gyakran látogatott helyszínein, valamint a nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényeken. Az ellenőrzésekre jellemzően a vendéglátó- és szórakozóhelyek, ajándéktárgyárusok, illetve a szolgáltatást nyújtók körében kerül sor. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást vizsgálják, emellett a foglalkoztatás szabályszerűségére és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartására is kiterjedhetnek a helyszíni ellenőrzések.
Baranya megye
A NAV Baranyában július 1. és 16. között Szentlőrincen, Szigetváron, Siklóson, Harkányban, Mohácson és környékén valamint a turisztikailag jelentősebb városokban és falvakban fokozottan ellenőrzi a gazdálkodókat, hogy adnak-e szabályos nyugtát, bejelentik-e alkalmazottaikat és tudják-e igazolni áruik eredetét. A próbavásárlások, próbaszolgáltatások igénybevétele mellett forgalomszámlálásra is számíthatnak a kereskedők, vendéglátósok és szolgáltatók.
A nyári szezonban a baranyai revizorok folyamatosan jelen lesznek a Balaton-parti településeken is, kiemelt figyelmet fordítva a szezonális gazdálkodókra (fagylaltárusokra, strandcikk kereskedőkre, sportszerkölcsönzőkre, szálláshely szolgáltatókra.
Békés megye
2017. július 10. és 14. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai elsősorban Békés megye déli részén, Medgyesegyháza, Nagykamarás, Kunágota, Magyarbánhegyes területén a nyári mezőgazdasági munkát végző alkalmazottak foglalkoztatásának szabályszerűségét fogják ellenőrizni.
Hajdú-Bihar megye
A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 28. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
- július 10. hétfő: Hosszúpályi
- július 11. kedd: Hajdúsámson
- július 12. szerda: Egyek
- július 13. csütörtök: Hajdúszoboszló
- július 14. péntek: Debrecen
A NAV munkatársai az operatív ellenőrzésekkor elsősorban azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos bizonylatot, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat. Emellett fokozott figyelmet fordítanak majd az online pénztárgép használatára újonnan kötelezett kör ellenőrzésére valamint a jövedéki termékek ellenőrzésére. (A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések.)
Jász-Nagykun-Szolnok megye
A NAV Jász-Nagykun-Szolnok megyében teljes bizonyossággal az alábbi időpontokban és helyszíneken ellenőriz:
- július 10. hétfő: Vezseny
- július 11. kedd: Tiszafüred
- július 12. szerda: Szolnok
- július 13. csütörtök: Jászfelsőszentgyörgy
- július 14. péntek: Tiszaföldvár
Az ellenőrzéseknél a revizorok az üzletekben illetve a piacokon a számla és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét valamint az online pénztárgépekkel kapcsolatos adókötelezettségeket vizsgálják. (A 28. héten a feltüntetett településeken kívül más helyszíneken is számíthatnak ellenőrzésre a vállalkozások.)
Nógrád megye
A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága Operatív Ellenőrzési Osztálya 2017. év 28. hetében az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
- július 10. hétfő: Pásztó és környéke
- július 11. kedd: Szécsény és környéke
- július 12. szerda: Bátonyterenye
- július 13. csütörtök: Balassagyarmat és környéke
- július 14. péntek: Rétság és környéke
- július 15. szombat: Mátranovák „Palacsintafesztivál”
Az ellenőrzések során a revizorok elsősorban a kereskedelmi, vagy vendéglátó tevékenységet folytató, valamint az online pénztárgép használatára 2017. január 1-től kötelezett adózóknál vizsgálják a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgép használatot, valamint az alkalmazottak bejelentését. A héten kiemelten az italkiskereskedőket (kocsma) vizsgálják az adóellenőrök. (A revizorok a hét valamennyi napján a megye egyéb településein is végezhetnek ellenőrzéseket.)
Pest megye
A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2017. július 10-től 2017. július 16-ig (28. hét) kiemelten ellenőrzik a Pest megye területén található fürdőket és strandokat.
Az ellenőrzések jellemzően a strandok, fürdők területén lévő vendéglátó egységek, szolgáltatók, kiskereskedelmi egységek, kitelepülések vizsgálatára fókuszálnak. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást vizsgálják, emellett a foglalkoztatás szabályszerűségére és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartására is kiterjedhetnek a helyszíni ellenőrzések.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága az ellenőrzések kiemelt helyszíneinek nyilvánosságra hozatalával szeretné felhívni az adózók figyelmét, hogy bizonylatolási kötelezettségüknek körültekintően tegyenek eleget. A közzétett adatok nem zárják ki, hogy a NAV ellenőrei máshol is fognak ellenőrzést tartani, azonban a megjelölt településeken teljes bizonyossággal jelen lesznek. A 2017/28. heti operatív ellenőrzések helyszínei Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében:
- július 10. hétfő: Nyíregyháza, Nyírmada
- július 11. kedd: Csenger
- július 12. szerda: Fehérgyarmat
- július 13. csütörtök: Kisvárda
- július 14. péntek: Nagyhalász
Tolna megye
A NAV tolnai munkatársai júliusban elsősorban a nagyobb települések (Szekszárd, Dombóvár, Paks, Dunaföldvár) strandjain, piacokon, közterületeken, illetve a nagyobb rendezvényeken, fesztiválokon jelennek meg, és főként a nyugtaadást, a szabályos foglalkoztatást, az árukészlet eredetét és a jövedéki előírások betartását ellenőrzik, valamint forgalomszámlálásokra is sor kerülhet.
Zala megye
A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai a 2017. július 10-i héten fokozottan ellenőrzik a pénztárgépek üzemeltetésének szabályszerűségét, különös tekintettel az idegenforgalmi területeken működő pénztárgépekre. A helyszíni ellenőrzések elsősorban a szüneteltetett, de forgalmi adatot küldő-, valamint az üzembe helyezett, de adatot régóta nem küldő pénztárgépek vizsgálatára irányulnak. A revizorok az éves felülvizsgálat megléte mellett a bejelentett működési hely címét is ellenőrzik.
A NAV folyamatosan frissülő listája itt érhető el.