A NAV igazgatóságai az ADÓtraffipaxban tették közzé, hol kell „teljes bizonyossággal” operatív ellenőrzésekre számítani.
Kelet-Budapest
A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai január második felében fokozottan ellenőrzik a VI., VIII., X., valamint a XV. kerületben található bevásárlóközpontok kereskedőit. A revizorok elsődlegesen a foglalkoztatottak – különös tekintettel a próbaidő keretében foglalkoztatottak – bejelentését, valamint a munkaügyi társhatóság bevonásával a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.
Bács-Kiskun megye
A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai január második felében a tűzifa kereskedőknél a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az áruk eredetét vizsgálják.
Baranya megye
A NAV baranyai munkatársai januárban kiemelten ellenőrzik Komlón, Sásdon, Pécsváradon a füstölt-, és hentesáru kereskedőket, Harkányban, Siklóson, Szabadszentkirályon, Szentlászlón, és Szigetvár környékén főként a zöldség-, és gyümölcskereskedőket, Bodán, Mohácson és Szigetváron a személyszállítást, Mohácson, Siklóson, Szászváron és Szentlőrincen elsősorban a szépészeti szolgáltatókat, Harkányban, Sásdon, Siklóson és Vajszlón pedig a vendéglátóhelyeket.
A megyeszékhelyen is számítani lehet ellenőrzésekre. A revizorok kiemelten ellenőrzik a bizonylatadást, a szabályos foglalkoztatást, és az online pénztárgépek használatát a gépjárműszerelőknél, a vásárcsarnokokban, és a piaci kitelepüléseken is.
A próbavásárlások, próbaszolgáltatások igénybevétele mellett forgalomszámlálásra is számíthatnak a kereskedők, vendéglátósok és szolgáltatók.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. január 22. és 26. között fokozottan ellenőrzik a zöldség- és gyümölcskereskedőket, valamint a vendéglátóhelyeket a megye egész területén, különösen Miskolcon, Ózdon, Kazincbarcikán, Sátoraljaújhelyen, Sárospatakon és Tiszaújvárosban. Az ellenőrök elsősorban a nyugta-, számlaadást és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.
Csongrád megye
A NAV Csongrád Megyei Adó-és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. január 24. és 31. között a lakótelepeken működő, vegyes kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozásokat, garázs boltokat ellenőrzik. Az adóellenőrök a nyugta-és számlaadást, a szabályos foglalkoztatást, az online pénztárgépek használatát, valamint az árukészletek mennyiségének alakulását vizsgálják.
Hajdú-Bihar megye
A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket 2018. január 22. és 26. között:
- január 22. hétfő: Hajdúszoboszló
- január 23. kedd: Debrecen
- január 24. szerda: Derecske
- január 25. csütörtök: Debrecen
- január 26. péntek: Debrecen
A NAV munkatársai elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését ellenőrzik a kereskedőknél, szolgáltatóknál. Az ellenőrök fokozott figyelmet fordítanak a jövedéki termékek forgalmának ellenőrzésére is. (A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.)
Heves megye
A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 4. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
- január 22. hétfő: Eger
- január 23. kedd: Parád
- január 24. szerda: Szihalom
- január 25. csütörtök: Verpelét
- január 26. péntek: Szarvaskő
A NAV szakemberei kiemelten ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az áruk eredetét.
Jász-Nagykun-Szolnok megye
A NAV Jász-Nagykun-Szolnok megyében az alábbi időpontokban és helyszíneken ellenőriz a negyedik héten:
- január 22. hétfő: Szolnok
- január 23. kedd: Jászberény
- január 24. szerda: Kunszentmárton
- január 25. csütörtök: Tiszafüred
- január 26. péntek: Túrkeve
A revizorok az üzletekben, illetve a piacokon végeznek vizsgálatokat. Elsősorban forgalomszámlálást, valamint az online pénztárgépekkel kapcsolatos kötelezettségek betartását ellenőrzik. (A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy más településeken is lehetnek ellenőrzések.)
Komárom-Esztergom megye
A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai januárban fokozottan ellenőrzik az új szabályozás szerinti, öt százalékos áfával értékesíthető termékekkel kereskedőket hal- és húsboltok. Az adóellenőrök elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépeken a megfelelő áfagyűjtők használatát és az éves felülvizsgálat teljesítését vizsgálják.
Pest megye
A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szakemberei a megye területén lévő piacokon ellenőriznek 2018. január 22. és 28. között, kiemelten a hal- és húsárusokat.
A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják. (A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.)
Somogy megye
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága revizorainak megjelenésére számíthatnak januárban azok a kereskedők, akik a 2018. január elsejétől hatályba lépett új szabályok alapján 5 százalékos adómérték alá tartozó termékeket forgalmaznak:
- élő hal értékesítők,
- húsboltok.
Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek üzemeltetését, ezen belül is a megfelelő áfa-gyűjtők használatát vizsgálják. (A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések.)
Tolna megye
A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. január 22. és 26. között kiemelten ellenőrzik a vendéglátókat. A revizorok mind a közterületeken, mind az üzletekben vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az árukészlet eredetét.
Az ellenőrzések várható helyszínei:
- január 22. hétfő: Szekszárd
- január 23. kedd: Paks
- január 24. szerda: Dombóvár
- január 25. csütörtök: Tamási
- január 26. péntek: Bonyhád
(A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések.)
Vas megye
A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. január 15-től folyamatosan végeznek helyszíni ellenőrzéseket a kereskedelmi és a vendéglátó tevékenységet végző adózóknál. A revizorok elsősorban a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos kötelezettségek teljesítését vizsgálják.
Veszprém megye
A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2018. január 22. és 26. között az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
- január 22. hétfő: Veszprém
- január 23. kedd: Tapolca
- január 24. szerda: Hajmáskér
- január 25. csütörtök: Zalagyömrő
- január 26. péntek: Öskü
A NAV szakemberei kiemelten ellenőrzik a kereskedők és a vendéglátók leltárkészítési kötelezettségét, a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, valamint az alkalmazottak bejelentését. A revizorok a hét valamennyi napján, a megye egyéb településein is végezhetnek ellenőrzéseket.
Zala megye
A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. január 16. és 28. között kiemelten ellenőrzik, hogy a vállalkozások határidőben elvégezték-e az online pénztárgépek éves felülvizsgálatát.
Azok az online pénztárgéppel rendelkező, kockázatosnak minősülő adózók, akiknél a NAV adatai szerint nem történt meg az éves felülvizsgálat, mindenképpen számíthatnak a revizorok jelenlétére.
A NAV munkatársai a pénzkészlet és a bejelentési kötelezettség ellenőrzése mellett a forgalmazott áruk eredetét is vizsgálják.
ADÓtraffipax
A NAV folyamatosan frissülő listája itt érhető el.