„Lefagynak a vásárlók és a vásárlások is. Menjél csak szépen, fiacskám, te, de kesztyűt vigyél! A kisbolt közel van, a téli holmik leárazása csúszik.” A blokkk.com jótanácsai.

Hidegben nem szívesen mozdul ki a vásárló, de ha már igen, kétszer is meggondolja, hol és mit vegyen. És ki is menjen akkor most? Autóval a közelbe menni nem érdemes, mert át sem melegszik a motor. Gyalogolni? A kisbolt közel van, de ott sokat, nagybevásárolni nehezebb. Buszon, villamoson cipekedni, hát, az sem olyan kényelmes, főleg, ha a fagy miatt lassabban jön, vagy nem is, mert ő is lefagyott.

A téli időjárás is szerepet játszik abban, hogy a január és a február a családi költekezés mércéjét nézve az év leggyengébb időszaka, ekkor fogy a legkevesebb nyugta a boltokban (ahol adnak, persze). És ha nagyon hideg van, akkor nem csak a naptár kurtítja a havi vásárlás mérlegét, hanem a fagy is. Most lesz belőle néhány nap, érdemes is egy-két dologra odafigyelni.

A vásárlás nem marad el, csak más lesz: ritkább és kevesebb

A háziasszonyok tudják a mikéntjét, ezért amit lehetett, már előre megvették. Most megpróbálják kihúzni, ameddig lehet, ahol pedig nem okoz gondot, ott elhalasztják a vásárlást. De hát így is akad bőven, amiért le kell szaladni a boltba. De melyikbe is? Bármelyiket is választjuk, ha már gyalog megyünk, nem árt a kesztyű, mert valamivel könnyebb a cipekedés hazafele.

Kézenfekvő, hogy a sarki fűszeres van a legközelebb, így ezekben a fagyos napokban valamelyest megugrik a forgalmuk a szokásoshoz képest. A hagyományos zöldséges boltoké is, mert a piacon ugyanolyan hideg van, mint az utcán. És a friss zöldség, gyümölcs nem szereti a fagyot, ezért az árusoknak egyébként nagyon vigyázniuk kell a tárolásra, előtte a szállításra, ugyanígy már a nagybanin is alaposan szét kell nézni, nehogy eleve fagyott árut szerezzenek be.

Ők nagyon nem szeretik a fagyos időjárást, de a rúzs sem

Enni kell, tehát az élelmiszerek vásárlására, ha le is faragják a bevásárlólistát a háziasszonyok, azért a fagyos időben is időt kell szakítani. De nem mindegy, hogy mennyit, mert ha elhúzódik, sokáig marad az ennivaló a bevásárlószatyorban, vagy éppen a kocsi csomagtartójában a szabadban, az károsíthatja is az élelmiszert. Egyszerűbben szólva megfagy és már nem ehető, nem ízletes, hiába olvad ki később. Gondoljunk csak a fagyott burgonya sötétlilás foltjaira.

Különösen érzékeny a friss zöldség, gyümölcs, főleg, ha nyersen akarjuk megenni, így például az alma, banán, saláta, kínai kel, paradicsom, vagy éppen a burgonya. A tejtermékek is kényesek a fagyra, így maga a tej is, de a fagyasztott tejföl, joghurt, tojás sem tartozik felengedés után az ízletesen fogyasztható élelmiszerek csoportjába. A friss áruk java része nem kedveli a fagyot. De például a csokoládé sem.

Érthető ezek után, hogy a hosszabban eltartható élelmiszerek jobban fogynak a hideg időjárás közepette. A fagyos időjárásban az élelmiszerek víztartalmára nem árt odafigyelni, így például a párizsi könnyebben megfagyhat.

A fagyási sérülések egyébként egyes esetekben látszanak is, az elszíneződés és az állományváltozás nyomán, tehát nem árt szemfülesnek lenni, ha valami gyanús, nem érdemes a kosárba tenni.

A különféle vegyiáruk, kozmetikumok – például a rúzs – érzékenyek a fagyra. Nyilván rövidebb fagyos időt kibírnak, de a hosszabb hideg már ártalmas is lehet.

Hideg van, egy kis melegedő nem árt, de a sörre, borra vigyázni kell

Nehezebben mozdul ki a család a hidegben, több a tévézés, vagy éppen a netezés otthon. És ilyenkor jobban fogy az alkohol is, hiszen vannak, akik úgy vélekednek, nem árt egy kis eféle melegedő. Főleg kimozdulás előtt, vagy után. Ennek valós egészségügyi hatása persze nem egészen így van, de hát a vásárlók hiedelme sok bástyát és söröskorsót ledöntött már, elég a nyári kánikula megugró sörfogyasztására gondolni.

Egy magas alkoholtartalmú italt általában nem is tud megfagyasztani a hideg, tehát attól nem kell félni, hogy hazafelé menet baj érné. A 40 százalék körüli alkoholtartalom már csak nagyon alacsony hőmérsékleten fagy meg, annyi szerencsére nem lesz. Ilyen a vodka vagy a pálinka.

A sör azonban a maga egyszámjegyű százalékéval, vagy a bor például 12-15%-os alkoholtartalommal viszont már le tud fagyni, ráadásul a fagy szétrepesztheti az üveget is. Ezekből óvatosan a bevásárlásnál.

Téli ruha: csúszik a leárazás, de a hősugárzó még fogy

A fagyos időben, bármit is mutat a naptár, a ruhaboltban jobban fogy a meleg holmi. Ez viszont azt is jelenti, hogy a téli holmik szokásos év eleji, jó néhány boltosnál februárra tervezett, vagy még akkor is tartó leárazása csúszik egy keveset, hadd fogyjon a régi áron. De az a boltos, aki már belevágott a téli holmik leárazásába, kisebb engedményt, vagy szűkebb termékkört kínál, hiszen ilyenkor is keresik a vásárlók a meleg holmit.            

Sok magyarázatot nem igényel, hogy a fűtéskiegészítő holmik, hősugárzók, villanymelegítők, vagy éppen a meleg takarók jobban fogynak. Az ablakpárna is kelendőbb. És akad olyan is, aki utolsó pillanatban most szigeteli le az ajtó-, ablakrést, a barkácsáruházban vett szigetelőcsíkokkal.

Az építőanyagok persze nem fogynak lázas ütemben.

És van, akinek most adja meg magát az autóaksija, ezeket is megrostálja a hideg. De a fagyálló hűtőfolyadék, vagy szélvédő, vagy a jégoldó is jobban fogy.

A műszaki cikk vásárlásnál arra érdemes ügyelni, hogy hazaérve nem szerencsés azonnal bekapcsolni, érdemes várni vele egy órácskát.

Blokkk.com