Hamarosan csak megfelelő szakmai tudás birtokában láthatók majd el a közösképviselői feladatok: szigorú törvényi kötelezettségek lépnek ugyanis érvénybe 2023 májusától. Ilyen például a nyilvános közzétételi kötelezettség, a közös képviselők, illetve tisztségviselők kötelező regisztrációja, a nyilvános mérlegbeszámoló vagy a közösképviselők várható anyagi felelőssége.

A BKIK képzésén a társasházak üzemeltetéséhez szükséges általános-, jogi, műszaki és gazdasági ismereteket sajátíthatják el a résztvevők. A november 29-i képzésre november 25-éig lehet jelentkezni.

Magyarországon ma mintegy 4,4 millió a lakások száma, amiből közel 1,5 millió olyan társasházakban található, amelyek életét a tulajdonosi közgyűléseken megválasztott közös képviselők, vagy társasházkezelők irányítják, gyakran sok tízmillió forintos költségvetésről gondoskodva. A tulajdonosi közgyűlésen megválasztott közös képviselők jelentős része ugyanakkor eddig szakirányú végzettség és megfelelő tudás nélkül dolgozott.

A jogi környezet nemrégiben megváltozott, ennek következtében a jövőben minden közös képviselő, így azok is, akik napjainkig szakirányú végzettség nélkül látták el feladatukat, a törvényi kötelezettségüknek csak úgy tudnak eleget tenni, ha kellő szakmai tudást szereznek.

A 2003. évi CXXXIII. törvény a társasházakról módosításai fokozatosan szigorították a társasház tisztségviselőivel, elsősorban a közös képviselőjével szemben támasztott kompetencia követelményeket, az új követelményrendszernek való megfelelés nagy kihívást jelent a társasházak törvényszerű, gazdaságos működtetéséért felelős közösképviselők részére. A törvénymódosítás alapján 2023. május 1-jéig a társasházaknak eleget kell tenni a törvényben meghatározott nyilvános közzétételi kötelezettségnek, a közös képviselők, illetve tisztségviselők kötelező regisztrációjának, valamint annak, hogy közös képviselői aláírással 2023. május 31-ig megtörténjen a közgyűlés által hitelesített, nyilvános társasházi mérlegbeszámoló a beadása.

2023-ban várhatóan változik a cégtörvény és az ingatlan-nyilvántartási törvény is. Ezek tovább szigorítják a közös képviselők felelősségét, mivel ügyvezetőként kell felelniük a társasház kötelezettségeiért. Fontos változás lesz az is, hogy a közös képviselő saját vagyonával felel majd a hibáiért: feladatainak elmulasztása, vagy jogsértés esetén a közös képviselő, illetve az intéző bizottság elnöke akár 5 millió forint pénzbírságra is kötelezhető.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által engedélyezett Közösképviselő-képzésén a társasházak üzemeltetéséhez szükséges általános, jogi, műszaki és gazdasági ismereteket sajátíthatják el a résztvevők:

  • vezetői készség (pl. kommunikációs-, konfliktuskezelési- együttműködési készségek, problémaorientáció és kreativitás, szakmai tekintély)
  • műszaki ismeretek (épületszerkezeti, épületgépészeti, épületvillamossági, építéstechnológiai, üzemeltetési ismertek)
  • közgazdasági ismeretek (társasház gazdálkodás-, bank-, biztosítási ismeretek, pályázati lehetőségek ismerete, befektetési és beruházási ismeretek)
  • jogi ismeretek (jogi képviselet ellátásához szükséges társasház jog, végrehajtási, bírósági, békéltetői testület, Ptk., Btk., vállalkozás jog stb.) elsajátítása.

A november 29-i képzésre november 25-éig lehet jelentkezni.

Részletes tematika, jogi háttér és jelentkezés: https://kozoskepviselokepzes.bkik.hu/