A kormány 700 milliárd forint túllépést engedélyezett az uniós források felhasználásában. Az erről szóló kormányrendelet felsorolja azokat a program területeket, amelyek túlléphetik a támogatási előirányzat költségvetési törvényben rögzített összegét.
A Miniszterelnökség az MTI érdeklődésére közölte, az eredeti támogatási előirányzat 618,445 milliárd forint volt, a túllépés engedélyezésére pedig azért van szükség, mert Magyarország hatékonyan, más tagállamokhoz képest gyorsabban használja fel az uniós fejlesztési forrásokat. A tapasztalatok azt mutatják, lehetnek olyan fejlesztések, amelyek meghiúsulnak, ezek a források csak akkor lesznek később is elérhetőek az ország számára, ha erre a helyzetre már most felkészül.
Számolnak továbbá az uniós szabályoknak megfelelő olyan fejlesztésekkel is, amelyeket a jövőben a hazai költségvetés helyett az uniós forrásokra lehet majd elszámolni – írja a Miniszterelnökség. A kormány a döntésnél mérlegelte azt is, hogy a brüsszeli utalás operatív programonként eltérhet, ennek hatását is kiegyenlítik.
A Miniszterelnökség hangsúlyozta: a uniós és hazai forrásból megvalósuló fejlesztések is jelentősen befolyásolják az ország gazdasági növekedését, ezért fontos, hogy állandó likviditása legyen ezeknek a költségvetési soroknak, egy napra se fordulhasson elő olyan helyzet, hogy a késve érkező utalások miatt egy pályázó később jut hozzá a fejlesztéséhez szükséges, államtól várt forrásokhoz. (MTI)