Havi mintegy 31 ezer forint megtakarítást jelenthet a cégeknek a minimálbér erejéig adómentesen juttatható díjazás a duális képzés elméleti szakaszára.

A júniusi törvénymódosítás sajátossága, hogy a jogalkotó 2015. szeptember 1-ig visszamenőleg is kiterjesztette az adómentességet, így alkalmazható az azóta keletkezett adókötelezettségekre is – hívta fel a figyelmet közleményében a Baker Tilly Hungária nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló cég.

Ez nem kötelező, csak alkalmazható, vagyis ha egy ilyen képzésben részt vevő hallgatót foglalkoztató vállalkozás felvállalja a visszamenőleges módosítás adminisztratív terheit (önellenőrzés mind a vállalkozás, mind a hallgató 2015-ös adója tekintetében), akkor az abban az időszakban kifizetett adók és járulékok visszaigényelhetőek – jelezte Mitrik Kornélia, a Baker Tilly Hungária bérszámfejtési és expat szolgáltatások szenior menedzsere a közlemény szerint.

További módosítás, hogy a munkahely által adott béren kívüli juttatások erre az időszakra is kedvezményes adózással adhatóak (ilyenek az üdülési csekk, munkahelyi étkeztetés, Erzsébet-utalvány). Mitrik Kornélia elmondta a tájékoztatásban: a vállalatok szempontjából a bérszámfejtési területnek ügyelnie kell arra, hogy a hallgatókat még időben áthelyezzék az adómentes kategóriába.

A 2016-2017-es tanévre 24 felsőoktatási intézmény összesen mintegy 2600 duális képzési helyet hirdetett meg. A duális képzések keretében 46 különféle szak közül választhatnak a jelentkezők, akik több mint 500 vállalatnál vagy egyéb szervezetnél teljesíthetik a gyakorlati idejüket – áll a közleményben. (MTI)