Az idén hatvan vállalkozás hatvanhat terméke és szolgáltatása érdemelte ki Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát.
A 19. alkalommal meghirdetett pályázat díjátadóján Kiss Károlyné, a Magyar Termék Nagydíj pályázati iroda ügyvivő igazgatója elmondta, a legtöbb nyertes pályázat az élelmiszergyártás, élelmezés területéről érkezett. Idén 38 kategóriában lehetett pályázni a tanúsító védjegy elnyerésére, a bírált pályaművek 92 százaléka nyert. A nyertesek egyharmada budapesti, csaknem kétharmada vidéki székhellyel rendelkezik, az ország 16 megyéjéből. Idén első alkalommal pályázhattak a határon túlról, a díjazottak 4 százaléka külhonból érkezett.
Az idei díjakkal 609-re emelkedett a Magyar Termék Nagydíj 19 éve alatt kiadott elismerések száma. A védjegy használata az elnyerés évében díjmentes, ezután csak utóellenőrzéssel lehetséges viselni és díjkötelessé válik – ismertette. A díjazottak listája a www.termeknagydij.hu honlapon érhető el.
Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hangsúlyozta, a gazdaság fejlesztése mellett kiemelt jelentősége van a fogyasztói bizalom növelésének is, amely nem lehetséges jogkövető, fogyasztóközpontú vállalkozások nélkül. Úgy vélte, a Magyar Termék Nagydíj pályázati rendszere iránytűként szolgál a fogyasztók részére. (MTI)