Szakképzési centrumok számára pályázati lehetőség nyílik 23 milliárd forintos keretösszeggel, hátrányos helyzetben lévők szakmatanulásának elősegítésére és rugalmas tanulási utak kialakítására – jelentette be az innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttoktatásért felelős államtitkár.

Hankó Balázs elmondta, a szakképzésnek egyszerre kell biztosítania a hároméves iskolai rendszerben a tradicionális szakmák elsajátítását és az ötéves technikumi képzés során a gyártási csúcstechnológiához szükséges szakmák képviseletét. Magyarország számára fontos a gyártási csúcstechnológiák alkalmazása, ezért kell a műszaki, mérnöki, ipari, vegyészeti területekre szakember – tette hozzá.

Kiemelte: a megújított szakképzés, amely hároméves tradicionális szakmát és ötéves technikusi képzést biztosít, újra feltette Magyarországot a térképre. Emlékeztetett: a szakmák legutóbbi Európa-bajnokságán Magyarország nagyon jól szerepelt, megszerezte Svájc után a második helyet.

Az államtitkár elmondta: néhány héttel ezelőtt elindult egy program, amelynek segítségével a szakképző centrumok felnőttoktatással érhetnek el az év végéig 20 ezer álláskeresőt, akik közvetlen lakóhelyükön a munkaerőpiac aktív részesévé válhatnak.

(Forrás: MTI, fotó: Bodnár Boglárka)