Három verziót dolgozott ki a kormány a több mint egymillió romániai közalkalmazott fizetésének emelésére. Valamennyi esetben több ütemben, hat éven át nőnének a bérek.

A legköltségesebb verzió éppen a 2010-ben elfogadott, ám azóta sem alkalmazott egységes bérezési törvény lenne, amely mintegy 55 milliárd lejt vonna el a költségvetésből. Ennek értelmében a jelenlegi 2312 lejről 4286 lejre nőne az átlagbér – írja a kronika.ro.

A Digi 24 hírtelevízió úgy tudja, hogy a Cioloş-kabinet költséghatékonyabb verzió felé kacsintgat, amelynek büdzsére gyakorolt hatása 31 milliárd lej lenne. Ez a kiszivárgott információk szerint rendezné azt a visszás helyzetet is, hogy előfordul, többet keres egy kezdő, mint egy tapasztalt alkalmazott. Ebben az esetben az átlagbér 3208 lej lenne, 40 százalékkal több, mint a mostani.

A harmadik béremelési forgatókönyv Rovana Plumb szociáldemokrata párti volt munkaügyi miniszteré, az 40 milliárd lejes pluszkiadással járna.

A Ponta-kormány és a parlament által tavaly elfogadott fizetésemelések 57 milliárd lejes kiadást jelentenek az államnak, ami 5 milliárd lejjel több, mint amit tavaly erre a célra fordítottak.