Ezermilliárd dolláros repülőgép bizniszt vizionál a Boeing a kínai piacra. Az amerikai cég szerint 6800 gépre lesz szüksége az országnak a következő 20 évben.

A Boeing számításai szerint az összesen 6810 gép 1025 milliárd dollár értéket képvisel, ezzel Kína vált az első ezermilliárdos régióvá.

Ahogy Kína egyre inkább áttér a fogyasztói társadalomra, és az ezt kiszolgáló gazdaságra a légiközlekedés egyre nagyobb szerepet kap majd a gazdaság fellendülésében – írta tanulmányában a Boeing.

A közlekedés és az utazás fontos szolgáltatás, az előrejelzések szerint a következő húsz évben éves szinten 6,4 százalékkal nő majd az utasok száma – írja az airportal.hu.

Kínában folyamatosan bővül a középosztály, emellett az új vízumpolitikával is segítik az emberek utazását. A Boeing nem csak emiatt, hanem a szélestörzsű gépek és új technológiák iránti érdeklődés miatt is rendkívül pozitívan látja a jövőt a régióban.

A Boeing szerint Kínában jelenleg a diszkont és full service légitársaságok is azon dolgoznak, hogy a point-to-point utazások piacát fejlesszék.

Az üzemeltetők a nagyon nagy gépek felől inkább a gazdaságosabban üzemeltethető típusok felé fordultak. Ennek figyelembe vételével a Boeing arra számít, hogy 1560 szélestörzsű gépet fog eladni kínai partnereinek.

A Boeing az áruszállítási szegmenssel is foglalkozott tanulmányában. Előrejelzésük szerint a világ áruszállításában Kína az egyik fő motor lesz. Ezt figyelembe véve 180 új áruszállító és 410 konvertált cargo gépre lesz szükség 2035-ig.