A román kormány „fiskális forradalma” miatt panaszkodnak a háromszéki vállalkozók. Szerintük összevisszaságot hoztak a fizetéseket érintő intézkedések.

Esztelen és meggondolatlan a kormány bérpolitikája – vallják a háromszéki vállalkozói szövetségek vezetői.

Mint Bagoly Miklós, az ASIMCOV háromszéki vállalkozói szövetség elnöke kiemelte, összevisszaságot okozott a béremelés, meggondolatlanul hajtották végre, és ez gyakran ellenőrizhetetlen helyzeteket teremt – írja a Krónika.

„Bár korábban azt hangoztatták, hogy kiegyenlítik a különbségeket, végül épp az ellenkezője történt, elfutottak a bérskálán a legkisebb és a legnagyobb fizetések közötti különbségek” – mondta a vállalkozó.

Szerinte ez megmutatkozik a nyugdíjakban is, elfogadhatatlan, hogy még mindig hallani 300 lejes és 30 ezer lejes nyugdíjakról is.

Hasonlóképpen vélekedik Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is. Mint hangsúlyozta, a minimálbért megemelték ugyan, de mivel a járulékok befizetését átruházták az alkalmazottra, ez valójában csak 100 lejnyi nettó emelést jelent.

„Mivel a járulékokat valójában továbbra is a munkaadó fizeti be, a módosításnak a gyakorlatban nem volt semmi értelme” – szögezte le a kamara elnöke.