A gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone tatabányai leányvállalata 3 milliárd forintos beruházással bővíti raktárát a Tatabányai Ipari Parkban. A 10 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény összesen 180 ezer gumiabroncs tárolását teszi majd lehetővé, amellyel 600 ezer abroncsra nő a cég teljes raktárkapacitása.

Az új raktárépület várhatóan 2018 végére készül el. A beruházás keretében egy új öltözőt és egy 40 fős oktatótermet is kialakítanak. Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója korábban az MTI-nek elmondta, a vállalat tavaly októberben avatta fel 85 milliárdos beruházással felépített második abroncsgyártó üzemét. A társaság 2017-ben 47 százalékkal, 53,1 milliárd forintra növelte értékesítési árbevételét.

A cég 2017-ben 3,6 millió abroncsot gyártott, az idén már várhatóan mintegy 5 millió, 2020-ban pedig már 7 millió abroncs készülhet majd az üzem gyártósorain. A bővülő gyártókapacitással párhuzamosan bővül az Bridgestone munkavállalóinak száma, 2017-ben 400 új munkatársat vettek fel, így 1100-ra nőtt a létszám.

A most bejelentett fejlesztésekkel együtt a Bridgestone Corporation 153 milliárd forintot ruházott be a tatabányai üzembe, amely a cégcsoport legmodernebb európai gyára. A társaság beszállítói hálózatát mintegy 750, döntő részben magyar kis- és középvállalat alkotja, amelyektől a cég 2017-ben 4,6 milliárd forint értékben vásárolt árukat és szolgáltatásokat.

Az üzemben elsősorban prémium kategóriás gépjárművekre szánt, nagy sebességindexű, személyautó és terepjáró abroncsok készülnek, több mint 250 féle méretben. Az előállított termékek 99 százalékát exportálják. A 2016-os értékesítési adatok alapján a Bridgestone Corporation a világ legnagyobb gumiabroncs és gumitermék gyártó vállalata. A konszern és leányvállalatai a világ 25 országában 180 gyárat üzemeltetnek és több mint 144 ezer munkatársat foglalkoztatnak, termékeit pedig több mint 150 országban értékesítik. (MTI)