Az IT Services Hungary (ITSH) Kft. három vidéki telephelyén, Szegeden, Debrecenben és Pécsen 4,6 milliárd forintos beruházással 360 új munkahelyet hoz létre.

A Deutsche Telekom-csoporthoz tartozó ITSH a magyarországi szolgáltató központok közül a legnagyobb, négy városban 4400 embernek ad munkát. A vállalat legújabb beruházás a magyar állam 650 millió forinttal támogatja – mondta a bővítést bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Magyarországon 90 szolgáltató központ működik, összesen 40 ezer embernek adnak munkát. Az autóipari beruházásokat közvetlenül a szolgáltató központok beruházásai követik az idén is – tette hozzá.

Chris Wilson, az ITSH ügyvezető igazgatója hangsúlyozta az oktatási rendszer jelentőségét, mint mondta, a diákokkal meg kell ismertetni a legújabb technológiákat, ezért is működnek együtt több oktatási intézménnyel. Emellett fontos a kooperáció a helyi önkormányzatokkal is – tette hozzá. Közölte, az ITSH már tíz éve működik Magyarországon. A cég és a kormány tavaly stratégiai együttműködési megállapodást kötött.

Az ITSH Magyarország legnagyobb infokommunikációs munkáltatója. A nMagyarország négy városában – Budapesten, Debrecenben Szegeden és Pécsett – jelenlévő cég a magyar ICT-szektor egyik legdinamikusabban növekvő vállalkozása. A nyilvános adatbázis szerint a vállalat nettó árbevétele tavaly 50 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 44,5 milliárd forintról, adózott eredménye pedig a 2014-ben elért mintegy 867 millió forintról 2,2 milliárd forintra emelkedett egy év alatt. (MTI)