Idén 12 milliárd forint növénybiztosítási díjat fizettek be a gazdálkodók Magyarországon, ebből több mint 7,5 milliárd után vehető igénybe az utólagos állami díjtámogatás. Az erre rendelkezésre álló keretösszeg azonban nem elég, hiába emelték négymilliárdra a tavalyi hárommilliárd forintról.

Idén már ötödik éve működik a díjtámogatott agrárbiztosítási rendszer, melynek keretében a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának legfeljebb 65 százalékát utólagos támogatásként visszakapják. Mivel a konstrukció népszerűsége egyre nő, ráadásul idén újra visszatérhettek a rendszerbe egyes nagyvállalatok, valamint állami és önkormányzati szereplők is, a támogatandó díjak összege a tavalyi 5,7 milliárdról 7,5 milliárd forintra emelkedett – írja közleményében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Így hiába bővült az előző évi hárommilliárdról négymilliárd forintra az idei díjtámogatási keret, a túligénylés mértéke közel 900 millió forint lett. Emiatt a díjtámogatást úgy osztják fel, hogy a legfontosabb szántóföldi növényekre, valamint a szőlőre  az almára és a körtére kötött csomagbiztosítások (A típus) esetében továbbra is 65 százalék a visszatérítés mértéke. A jórészt zöldség- és gyümölcskultúrára, illetve a legfontosabb szántóföldi kultúrákra köthető jégeső, fagy-, vihar- és tűzkárbiztosítások (B típus) esetén viszont 50 százaléknyi, míg a többi növény (C típus) esetén már csak 40 százalékos visszatérítés várható.

Elgondolkodtató, hogy a támogatást igénybe vevők döntő többsége szántóföldi növényekre kíván elsősorban biztosítást kötni, ugyanakkor a szőlő- és gyümölcsültetvények esetén ez a biztosítási hajlandóság jóval kisebb az elvárhatónál – értékelte az adatokat Póczik András, a FBAMSZ elnökségi tagja. Igaz ugyan, hogy az értékesebb növénykultúrák esetén magasabb a díj, ugyanakkor amennyiben a kár bekövetkezik, a kártérítés is jóval magasabb összegű. Biztosítás nélkül tehát jóval nagyobb kockázatot vállal a termelő, amit tetéz, hogy ebben az esetben a kárenyhítési rendszer első pilléréből is csak a megítélt térítésnek a felét veheti igénybe – tette hozzá.

Immár harmadik éve fordul elő, hogy a B és C típusú növénybiztosítások esetében a maximális 65 százalékostól elmaradó mértékű a visszatérítés. Ez sok termelő számára okozhat finanszírozási kockázatot, mivel nem látható előre, hogy végül a visszaigényelt összegnek mekkora hányadát fizetik ki díjtámogatásként. A FBAMSZ ezért üdvözli, hogy a kiírás során – idén első alkalommal – garantált visszatérítési alsó küszöbarányt határoztak meg: Ennek értelmében az A típusú biztosítások esetén minimum 41, míg a többi biztosítástípus esetén legalább 30 százaléknyi visszatérítés mindenképpen jár a gazdálkodóknak. Ez az intézkedés szintén érezhető módon hozzájárult a rendszer népszerűségének erősödéséhez.

Jellemző idei mezőgazdasági károk

Idén először lehetett őszi fagykár elleni biztosításra is támogatást szerezni. Főként paprikatermelők jelentettek ilyen jellegű károkat, melyek rendezése megtörtént. 2016-ban a mezőgazdasági jég- és viharkárok nagy része négy időpontban (május 7-én, május 15-én, július 8-9 éjjelén, illetve július 13-án) jelentkeztek. Közös jellemzőjük, hogy bár számos tájegységben előfordultak (a déli országrészek mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy, Vas és Veszprém megyékben is), viszonylag kis körzetekben jelentkeztek intenzív formában. Ugyanakkor a lokálisan a bekövetkező károk intenzitása évről évre egyre erősebb, ami az időjárás szélsőséges jellegének fokozódását jelzi.

Éppen az ilyen, lokális jellegű, intenzív természeti csapások előrejelzésére alkalmatlanok az akár több évtizedre visszamenő, az adott tájegységre jellemző kártörténeti adatbázisok, amelyek a biztosításkötési döntéshez adnak ugyan támpontot, de az éghajlati változásokkal járó kockázatokat nem képesek előre jelezni” – hívja fel a figyelmet a FBAMSZ szakértője.

Így lehetne tovább növelni a biztosítást kötők körét

Jelentős számú további érdeklődő jelenne meg a rendszerben, ha az agrárbiztosítási támogatások egyes kiemelt kockázatú állatbetegségekre, illetve hozamgarancia-biztosításra is kiterjednének.

A visszaigénylések összegét idén is jelentősen csökkentette egy felesleges adminisztrációs elem: azok a termelők, akik az egységes támogatási kérelem űrlapján nem jelölték be a támogatott növénybiztosítás igényének rubrikáját, akkor is elesnek a támogatástól, ha egyébként minden más lépést az előírásoknak megfelelően hajtottak végre. Mindez feleslegesen rontja a mezőgazdasági szektorban amúgy sem magas biztosításkötési hajlandóságot, erodálva a tudatosság növelése érdekében hozott erőfeszítések eddig elért eredményeit.

Fontos az optimális biztosítási kombináció megtalálása

A túligénylés miatt a termelők immár évek óta csak csökkentett mértékben kapják meg a díjtámogatást, vagyis a jövő évre még körültekintőbben szeretnék kiszámolni azt az optimális biztosítási kombinációt, amely számukra legjobban megfelel, egyedi termelési struktúrájukhoz leginkább igazodik.

Immár harmadik éve négy biztosító (az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung) termékei közül választhatnak a gazdálkodók. A fentiek miatt egyre nagyobb szerep jut az ajánlatok összehasonlítását, a speciális kockázatok és kárrendezési sajátosságok mérlegelését, illetve az ár-érték arányú kiválasztást segítő, a biztosítóktól független alkuszoknak.