Ötödik alkalommal rendezi meg immár a Call Center Hangszépségversenyt a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség a Kreativ.hu szakmai portállal és a Petőfi Rádióval együttműködésben.

A megmérettetésre október 30-ig várják minden telefonos ügyfélszolgálaton dolgozó jelentkezését, aki úgy érzi, jó eséllyel indul az idei legszebb női vagy férfi hang címért akár a közönségszavazáson, akár a szakmai zsűri előtt.

Az előző évektől eltérően idén egy szervezői előzsűri választja ki a döntős hangokat, a döntőbe jutott 10-10 legjobb férfi és női hang a szavazófelülettel a Kreatív oldalára kerül ki november elején. Innentől a közönségszavazás dönti el, hogy ki lesz Magyarország legszebb női és férfi call centeres hangja.

A döntőzsűri tagjai szintén a döntősök közül egy-egy szakmai különdíjra érdemes versenyzőt választanak ki. A szavazást és a döntőzsűrizést november 9-én zárják le, az egyes kategóriák győzteseit november 16-án hirdetik ki.

Az idei megmérettetésen a verseny médiatámogatója, a Petőfi Rádió műsorismertető szövegének egy részletét kell hanganyagként rögzíteni és beküldeni a nevezéshez.