Különböző szolgáltatások igénybevételével sokaknak akár ingyenes is lehet majd a kamarai tagság – mondta Győrffy Balázs a KamaraOnline-nak adott interjúban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke beszélt az orosz agrárstop okozta károkról, a fiatalok helyzetéről és a szemléletváltás szükségességéről is.
– A mezőgazdaságot már sokszor mondták stratégia ágazatnak, a kormány most is annak tartja. Az agráriumon belül mi az, amire a legjobban kellene figyelni a következő években?
– A mezőgazdaság azért stratégiai fontosságú, mert nem egyszerűen a termőföldet használja, hanem az életterünket, magát az országot. Ha pedig szűken a termőföldet nézzük, bármi mással összehasonlítva teljesen más típusú, erősebb a kötődésünk ehhez a „termelési eszközhöz”. Ez nem pótolható, nem szaporítható – a föld mindig érzelmi töltetet hordozott a magyar emberek számára. Ha nem is a gazdasági teljesítőképessége miatt, de a lelki többlet miatt az agrárium mindig is stratégiai ágazat lesz.
Ha az agrárgazdaság teljesítményét vizsgáljuk, nem kizárólag a szántóföldi növénytermesztést, a kertészetet, az állattenyésztést kell néznünk, hanem hozzá kell vennünk a beszállító- és az élelmiszeripart is. A mezőgazdaság traktorokat, műtrágyát használ, élelmiszeripari cégeket lát el alapanyaggal. Ha a teljes termékpályát vesszük, az agrárium részesedése a nemzetgazdaságból már valóban jelentős, nagyságrendileg 15 százalék, ami egyértelműen jelzi, hogy mérvadó ágazatról van szó. Az agrárium teljesítményét értékelve elmondhatjuk, hogy a gazdasági potenciált ugyan még messze nem használjuk ki, azt azonban kijelenthetjük, hogy felfutó ágban van a magyar mezőgazdaság. Elmondhatjuk, hogy öt jó év van mögöttünk.
– Az már valóban értékelhető időszak.
– Az agráriumban azt szokták mondani: öt év távlatában kell megítélni azt, hogy mire jutottunk. Öt év alatt jellemzően van egy kimondottan jó esztendő, mellette két-három közepes és általában egy gyengébb is. Az elmúlt fél évtizedben több mint 50 százalékkal nőtt a mezőgazdaság termelői oldalának kibocsájtása, s ez igen jelentős javulás. Arról nem is beszélve, hogy a külkereskedelmi többlethez való hozzájárulás egészen nagy volt, nem egy esetben a többlet nagyobb hányadát a mezőgazdaság adta. A GDP bővüléséhez az első adatok szerint tavaly 21 százalékkal járult hozzá az agrárium, ehhez a jelentős növekedéshez természetesen kellett egy meglehetősen jó időjárású év is. Azt gondolom, ha ennél nem lenne rosszabb eredményű az idei év, a termelők elégedettek lennének.
– Az elmúlt években nőtt a foglalkoztatás is.
– Ráadásul számottevő a növekedés, hiszen mintegy 50 ezer új munkahely létesült az elmúlt öt évben. Ez annak is köszönhető, hogy tudatosan próbáljuk erősíteni azokat az ágazatokat, amelyek nagyobb számban, hosszú távon kötnek le munkaerőt. Ilyen például a kertészet vagy az állattenyésztés. Természetesen a foglalkoztatás mértékét befolyásolja a folyamatok automatizálása, a GPS vezérelte traktorok és a különböző automatizált gépsorok egyre nagyobb számban jelennek meg, és veszik át részben az ember munkáját. Azt látom, hogy ebből a szempontból éppen a mezőgazdaság az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat Magyarországon is. Elképesztő ütemben jelennek meg technikai és számítástechnikai újdonságok.
– Belegondolok, hogy mekkora lehetett volna a fejlődés, ha nem lett volna orosz agrárstop. De volt és jelenleg is van. Sikerült az orosz helyett újabb piacokat találni?
– Részben találtunk új piacokat, de voltak ágazatok, amelyeket nagyon súlyosan érintett az embargó. Víziszárnyasból és pulykából például nagyon jelentős beszállítók voltunk, Oroszország negyedik legnagyobb importőri pozícióját foglaltuk el. Az orosz piac felvevő képességét ismerve, ezek hatalmas számok voltak – éppen ezért hatalmas a veszteség. A közvetlen hatásnál azonban sokkal súlyosabb a közvetett hatás, hiszen egy sor másik ország beszállítói pozíciója szintén romlott. Lengyelország, Olaszország, a balti államok tejtermékei például bent ragadtak az Európai Unió piacán, mert Oroszországba nem vihették a terméket, ami borzalmas árcsökkenést eredményezett. Ezt a helyzetet az EU egyszerűen képtelen volt kezelni, a tejtermelők mellett például a sertéságazat a mai napig nem tudta kiheverni az orosz embargó következményeit.
Magyarországon, akár sok másik uniós országban, milliárdokban mérhető a veszteség. Gazdaságilag teljesen értelmetlenek az Oroszország elleni szankciók, a Visegrádi Négyek agrárkamarai elnökei többször közösen kérték Brüsszelt, hogy szüntesse meg a büntető intézkedéseket, amelyre válaszul Moszkva feloldhatná az agrárembargót. Megjegyzem, az oroszok nagyon ügyesen reagáltak, tulajdonképpen ennek „köszönhetően” megerősítették a mezőgazdaságukat. Kitűzték például maguk elé, hogy sertéstenyésztésben önellátóak lesznek, s nagyon közel járnak ennek megvalósításához. Ha nincs uniós szankciós politika, kérdéses, hogy mikor jutott volna eszükbe saját sertésstratégiát kidolgozni. Így viszont, ha egyszer véget is ér az embargó, az európai sertéshús alig talál majd piacot Oroszországban.
– Az más kérdés, hogy az oroszok mennyire lesznek hatékonyak a sertéstenyésztésben, ez legyen az ő gondjuk. Az viszont már a mi bajunk, hogy időről időre törhetjük a fejünket: a magyar agráriumban miért nem képesek olyan hatékonyságot elérni, mint Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban?
– Teljesen más a technológiai ellátottságunk és teljesen más a beágyazottságunk az együttműködés területén, mint ami tőlünk nyugatra megvan. Egyéni gazdák szintjén egyébként nem biztos, hogy le vagyunk maradva. Mondok egy példát. Vas megyében tavaly második alkalommal rendeztük meg a termelési versenyünket, a győztes 11,4 tonna búzát termelt egy hektáron. Ez kimondottan szép eredmény – egy évtizede még egyfajta álomkategóriába tartozott volna. Zárójelben megjegyzem: az angolok húsz éven belül 20 tonnás termést akarnak elérni, a németeknél pedig már jelenleg is 8 tonna az átlag. Ehhez képest van hová fejlődnünk. Ahhoz képest pedig főleg fejlődnünk kell, hogy tavaly az országos átlag búzából 5,5 tonna/hektár volt Magyarországon. Vagyis itthon voltak olyan termelők is, akik a hektáronkénti 5,5 tonnát sem érték el.
– Mi a baj?
– A szántóföldi növénytermesztést nézve például az, hogy sokkal kevesebb energiát fordítunk arra, hogy az alapanyagokat – a vetőmagot vagy a műtrágyát –, illetve a technológiát jól válasszuk meg.
– Akkor mi a megoldás?
– Elsősorban szemléletváltásra van szükség.
– Ebben szerepet játszik az Agrárkamara?
– Szerepet kell, hogy játsszon! Azzal a gondolkodásmóddal ugyanis, hogy nagyapám is így csinálta, és az jó lesz nekem is, nem megyünk előre. Ez a szemlélet lehet, hogy az elmúlt néhány száz évben működött, de az utóbbi húszban már biztosan nem. Az 1980-as évekig sok területen nagyságrendileg ugyanannyit termeltünk, mint a világ élvonala, de aztán „eltört” valami. A Nyugat azóta brutális fejlődésen ment keresztül, mi viszont megragadtunk egy alacsonyabb szinten. Ezért van szükség komplex szemléletváltásra, amelyre minden lehetőségünk adott. Mindig problémaként beszélünk a generációváltásról, állandóan problémaként tekintünk arra, hogy a fiatalok vajon átveszik-e az idősebbek helyét. Pedig ez egy lehetőség is, hiszen a fiatalok jellemzően nyitottabbak az újra, az innovációra.
– Van egyáltalán szándék erre?
– A cél az, hogy a fiatalokat bent tartsuk a mezőgazdaságban. Ehhez nekik új impulzusok kellenek: ne egy olajos, rongyos emberre gondoljanak, ha az agráriumban dolgozóról beszélnek! Ráadásul ez a mai világban már nem is valós kép. Én még a Commodore 64-es számítógépek világában nőttem fel. Az azokon futó programok még csak meg sem közelítik azokat, amikkel a mai traktorban, kombájnban találkozunk. Hihetetlen, hogy milyen informatikai rendszerekkel működnek ma már ezek a gépek! Egyébként az, hogy egyre kevesebb gyerek érdeklődik a mezőgazdaság iránt, nem csak nálunk, hanem máshol, például az Egyesült Államokban is probléma. Ott is dolgoznak a megoldáson. Amerikában láttam a fiatalokat megszólító plakátot, és rettenetesen tetszett. A plakáton egy űrhajó és egy kombájn volt látható. Az űrhajó leszállt a Holdra, a kombájn a földön aratott. Azt a kérdést írták a plakátra, hogy melyikben van negyvenszer több számítógépes kapacitás? A helyes válasz a kombájn volt.
– És egy fiatalembernek lassan már bele sem kell ülnie a szuper traktorba, elég egy irodából távvezérelnie.
– Így van. Lehet, hogy ők már eleve nem traktorvezetők lesznek, hanem magasan képzett agrárinformatikusok. A kamarának éppen ezért fontos feladata, hogy megmutassuk a fiataloknak, hogy a világhoz képest hol tartunk. És azt is meg kell mutatnunk, hogy a most elért eredményeket hogyan lehet felülmúlni. Segítenünk kell abban, hogy mindezt képes legyen elérni bármelyik gazda – legyen fiatal vagy idősebb. Ehhez rengeteg információra van szükségük, amelyeket el kell juttatnunk hozzájuk.
– A generációváltás mellett a másik, sokat emlegetett probléma az összefogás hiánya.
– Vitathatatlan, hogy a magyar agrárium széttöredezett. Úgy gondolom, hogy egyfajta koncentráció törvényszerűen be fog következni. A szántóföldi növénytermesztésben a gazdasági életképesség határa hektárban számolva folyamatosan emelkedik. Ez nem szándék vagy akarat kérdése, hanem egyszerűen gazdasági realitás.
– Ha már az elaprózottságot említette: nem túl sok az egyéni gazdálkodó? Nincs jövője egy újfajta szövetkezeti rendszernek?
– Elméletben ez akár helytálló felvetés is lehetne, de a magyar néplélek nem ilyen. Magyarországon az ilyen együttműködés kultúrája a múlt században, az ötvenes évek végén kihalt. Nagyon mély nyomokat hagyott a gazdákban az, amikor a Hangya szövetkezeteket szétverték, és erőszakkal teremtett, téeszes formában kellett szövetkezni. Sajnos a rendszerváltás utáni időszak szövetkezeti története sem volt sikersztori. Elég, ha csak a Dél-Alföldön működő formák összeomlására gondolunk, amelybe sok magánszemély is belebukott. Ma is óvatosságra inti a magyar gazdálkodót, hogy milyen formában lehetne ezt a kérdést jól menedzselni. Szerintem a szövetkezés és az együttműködés soha nem jó szándékból és önkéntesen megy végbe, hanem valamilyen gazdasági kényszer hatására. Ha a gazdasági kényszer elég erős és a résztvevők elég bölcsek, akkor szövetkezni fognak. Ha a két feltétel közül bármelyik hiányzik, már nem működik a dolog.
Magyarországon a családi gazdaságok rendszere egyre erősebb, egyre stabilabb. Az elmúlt időszakban jelentősen nőtt az általuk használt földterületek nagysága. Ma a hazai termőterület 60 százalékét használják a kis és közepes, családi gazdaságok, 40 százalékát pedig a nagygazdaságok. Ez az arány 2010-ben még 50-50 százalék volt. Az Orbán-kormány támogatás- és birtokpolitikája egyértelműen abba az irányba hatott, hogy egy saját egzisztenciával rendelkező vidéki réteg alakuljon ki. Ők nem foglalkoztattak, hanem ha kell, kockáztató vállalkozók. Ők az új gazda-polgárok, akik a vidék gerincét jelentik.
– Az agrárium jövője szempontjából nem jelentene megoldást, ha átalakítanánk a termelés struktúráját?
– Lehet azt mondani, hogy válasszunk sokkal intenzívebb megoldást, de például az ország átállítása a kertészetre óriási szellemi és fizikai tőkebefektetést igényelne. Mezőgazdasági szempontból jó lenne, ha kertészetből állna a magyar vidék jó része, azonban ez irreális célkitűzés lenne. Ráadásul a hollandok sem egyik napról a másikra kezdtek el kertészkedni.
– Idén miben kell erősítenie a NAK-nak, és mi az, ami nagyon jól megy?
– A falugazdász hálózat az elmúlt években nagyon jól vizsgázott. A magyar mezőgazdaság egyik jelentős finanszírozási lába a Közös Agrárpolitikából érkező források, ennek az egyes számú pillére a terület alapú támogatásokban csúcsosodik ki. Ezeknek az igényeknek a kétharmadát a kamarai falugazdászok segítségével adták be, akik természetesen jóval több feladatot látnak el, például az őstermelői igazolványok kiállítását, a termésbecslést, a kárbecslést. Nagyon fontos, hogy helyben vannak, a termelők felkereshetik őket a problémákkal, kérdezhetnek tőlük. Ha valamire a falugazdászok nem tudják a választ, működik egy jól kiépített kamarai csatorna, amelyen át gyorsan információhoz jutnak.
– Ami kötelező, azt nem szereti a magyar. Az agrárkamarai tagság is kötelező. Mivel lehet szimpatikussá, elfogadhatóbbá tenni a tagságnak a kamarát?
– Ahogy mondja, ami kötelező, az sokszor nem szimpatikus. Azonban azok, akik korábban máshol már láttak jól működő kamarai rendszereket, látták értelmét annak, hogy közös platformot alakítsunk ki. A kamara köztestület, jogszabállyal, politikai akaratból jött létre, a testületünk egyben gazdasági önkormányzat. Vannak az államtól átvett közfeladataink, illetve vannak saját feladataink is. A tagdíjat olyan szinten próbáltuk meghatározni, hogy az a kamarai finanszírozást is megoldja, de a tagság számára se legyen elviselhetetlen teher. Nyilván az lenne a tagok számára a legjobb megoldás, ha ingyenes lenne a kamara. Ebbe az irányba egyébként teszünk kísérletet. Folyamatosan bővülnek szolgáltatásaink, vannak saját biztosítási termékeink, saját telekommunikációs szolgáltatásunk, a BirtOKOS. Az igénybevételük során fizetett díj egy része levonható lesz a kamarai tagdíjból. A tagságunk 85 százaléka évi 10 ezer forintot vagy annál kevesebb tagdíjat fizet – az ő esetükben nagyon könnyen ingyenes is lehet a kamarai tagság, amennyiben igénybe veszik a fenti szolgáltatásokat.
A szolgáltatásaink egyik zászlóshajója a jégeső-elhárító rendszer lesz. Nagyon sokat dolgoznak a kollégáim azon, hogy áprilisban beadjuk a Vidékfejlesztési Programban kiírt pályázatot, és az sikeres legyen. A cél, hogy országos lefedettségű rendszert építsünk ki, és működtessünk majd, várhatóan 2018 májusától. Idén folytatódik a Pályázati Tanácsadó Hálózat bővítése, akik bekerülnek ebbe a körbe, azokat nyugodtan megbízhatják a kamarai tagok. Elindítottunk egy szolgáltatói hálózat projektet, amelyben mérjük a tagok elégedettségét, és proaktív kapcsolattartói hálózatot hozunk létre. Kísérleti jelleggel szolgáltató központokat létesítettünk, amelyeknek lényege, hogy – ha tapasztalatok visszaigazolják elképzeléseinket – akár járási léptékben, 21. századi helyszíneken intézhetik tagjaink ügyeiket, vehetik igénybe a kamarai szolgáltatásokat, és ezeken túl minden szükséges információhoz hozzájuthatnak: a katasztrófavédelemtől kezdve a pénzintézeti információkon át az input anyagokkal kapcsolatos ismeretekig. Remélem, mindebből minél több, forintban is mérhető haszna származik az agrárkamarai tagoknak.
Szerdahelyi Csaba
