34 vizsgált gyerekruhából, illetve lábbeliből 29 megbukott a Mechanikai és Villamos laboratórium tesztjén – tájékoztatott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

A legtöbb probléma a könnyen leváló díszekkel, strasszokkal volt, de olyan cipőket is találtak a szakemberek, amelyek a nem megfelelő kialakítás miatt károsak lehetnek az egészségre, deformálhatják a gyerekek lábát. A vizsgált termékek egy része a Távol-Keletről érkezett, de több Törökországban gyártott ruha is fennakadt a vizsgálaton, ami újdonság az előző évekhez képest.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság évek óta ellenőrzi a gyermekeknek készült ruhákat, az elmúlt években több száz balesetveszélyes, vagy egészségre káros gyermekruhát vont ki a hatóság a forgalomból.  Az idei vizsgálat azokra a ruhákra és gyerekcipőkre terjedt ki, amelyek a 3 év alatti gyermekeknek készültek. Az ellenőrzés két részből állt, a szakemberek egyrészt az üzletben ellenőrizték, hogy a csecsemő- és kisgyermekruhák megfelelnek-e a szabvány biztonságossági előírásainak. Például, hogy a nyak és a derékrészen lévő zsinórok kialakításai megfelelőek-e. A vizsgálat másik része pedig azokra a 3 év alatti kisgyermekek részére szánt termékekre terjedt ki, amelyeken apró díszek, gyöngyök, flitterek voltak. Ezeket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriumában vizsgálták meg a szakemberek. Mivel a 3 év alatti kisgyermekek még szinte mindent a szájukba vesznek, megkóstolnak, a helytelenül rögzített díszek könnyen leválhatnak, ezért akár fulladást is okozhatnak.

A Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján a szakemberek véleménye szerint a gyerekek a ruháikra varrt vagy ragasztott díszítéseket, flittereket, strasszokat, gyöngyöket könnyen leszedhetik, a szájukba vehetik és ezek az apró elemek a légutakba kerülve fulladásveszélyt jelenthetnek. Komoly veszélyforrás lehet egy gyermekruhán olyan biztosítótű is, amely ki tud nyílni, ebben az esetben a szúrásveszély és a lenyelés kockázatára is nagy. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ilyen ruhadarabot is talált a vizsgálat során.

Mindez nem jelenti azt, hogy a kisgyermekeknek készült ruhákat nem lehet díszítéssel ellátni. Az az elvárás, hogy ezek az apró strasszok, gyöngyök, szegecsek megfelelően legyenek a ruhákra rögzítve. Ezt vizsgálta a Mechanikai és Villamos Laboratórium 34-féle terméknél (211 db/pár). A vizsgált termékekből 29 (182 db/pár) esetében az apró díszítések – strasszok, gyöngyök, szegecsek stb. – a ruháról igen kis erő hatására leváltak, ezzel használatuk a fulladásveszély miatt súlyos kockázatot jelenthet.

A mintavételezett 17-féle gyermekruha közül 2 termék megfelelt a biztonságossági követelményeknek, 15 termék esetében állapították meg a szakemberek, hogy fulladásveszélyt jelentenek a gyermekek számára, a nem megfelelően rögzített díszítések. Két termékről pedig az is kiderült, hogy azok balesetveszélyesek is lehetnek, mert a megengedettnél hosszabb öv van rajtuk, ami könnyen beakadhat viselés közben.

A vizsgált 17 pár gyermekcipő közül 3 pár megfelelt a biztonságossági követelményeknek. 14 pár lábbeli a könnyen leváló díszítés miatt szintén a fulladásveszély miatt nem biztonságos.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Piacfelügyeleti Főosztálya a cipők esetében a díszítésen túl a kialakításukat is vizsgálta. Elsősorban az orrformát, a talp hajlékonyságát, valamint az orrmerevítő és a kéreg tartósságát vizsgálta, mert ezek mind fontosak ahhoz, hogy a gyermek lába egészségesen fejlődjön. A keskeny orr-rész, valamint a túl kemény és merev talpszerkezet, illetve a merevítő elemek hiánya lábbetegségeket okozhatnak, súlyosabb esetben akár a gyermekláb deformációjához is vezethetnek. Nem megfelelő formakialakítást, merev, kemény járótalpat, 2 pár gyerekcipőnél kifogásoltak a szakemberek, mivel viselésük egészségkárosító hatású lehet.

A laboratóriumi vizsgálatok befejeződtek, de az üzletekben az ellenőrzés folytatódik.

A vizsgált termékek listája itt olvasható: