A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az új gépjárművek forgalomba helyezésével és üzemben tartásával összefüggő költségek (például regisztrációs adó, illeték) csökkentését javasolja az új autók, ezen belül a környezetkímélőbb típusok vásárlásának ösztönzése érdekében.

A GVH a 2010-2015-ös időszakra kiterjedő elemzésben a magyarországi új személy- és kishaszongépjármű-forgalmazás és -javítás piacait, valamint a hozzá kapcsolódó biztosítási piac működését vizsgálta. Az elemzésben rámutattak, hogy a forgalomba helyezett új autók száma 2015-ig sem érte el a 2008-as gazdasági válság előtti szintet, a használt autók száma viszont folyamatosan nő az országban. A magyarországi magas általános forgalmi adó (áfa) kulcs az adókerülés, a fekete-és szürkegazdaság irányába tereli a piaci szereplőket.

Ennek hatására a versenyhivatal szerint a drágább új autók vásárlóinak jobban megéri a környező országokban megvásárolni az új autókat és egy külföldi cégen keresztül visszalízingelni azokat. Ez a módszer előnyös a vevőknek, hiszen a környező országokban alacsonyabb az áfa szintje, ugyanakkor hátrányos a magyar gazdaságnak.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy 2015-ben a használt autók tették ki a Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett gépjárművek 60 százalékát, míg 2007-ben ez az arány csupán 11 százalék volt. A magyar gépjárműpark átlagos életkora meghaladja a 13 évet, és az import gépjárművek átlagos életkora is jóval 10 év felett van.

A GVH a felmerült problémák megoldása érdekében az új gépjárművek forgalomba helyezésével és üzemben tartásával összefüggő költségek csökkentését, valamint a használt gépjárművek forgalomba helyezésével kapcsolatos költségek differenciálását – például a regisztrációs adó és az eredetiségvizsgálati rendszer újragondolását – javasolja. 

A versenyhivatal mindezeken felül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) piacot is vizsgálta és ennek hatására a kgfb piacon a kampányidőszak ismételt bevezetését javasolta, mert a hivatal szerint a kampányidőszak visszavezetése nagyobb átláthatóságot biztosíthat a fogyasztóknak, a koncentrált váltási időszak pedig hozzájárulhat a verseny élénküléséhez és a biztosítási díjak csökkenéséhez. 

A piacelemzés elkészítésénél a versenyhivatal a gépjármű-importőröknek, gépjármű-kereskedőknek és szervizeknek, valamint biztosítóknak küldött adatkérő levelekre, illetve a Központi Statisztikai Hivatal adataira támaszkodott. (MTI)