A nemzetközi hitelezők egy része nem fogadta el a görög javaslatot a válságkezelésre. Eséssel reagáltak a tőzsdék a hírre.

Korábban nem fordult elő sem Portugália, sem Írország esetében, hogy a hitelezők ne fogadták volna el a kiigazító javaslatokat – írta szerdán a Twitteren Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, mielőtt felszállt volna a Brüsszelbe tartó repülőre.

Most viszont ez történt. Ciprasz, aki mostanában több időt tölt a levegőben, mint a földön (azért persze még lehet, hogy a földön jár), az információt megosztotta délelőtt a minisztereivel, aztán útnak indult, hogy ismét találkozzon az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank (EKB) vezetőjével.

Amíg a gépe magasba emelkedett, zuhanni kezdtek a tőzsdék, a görög 4 százalékkal csökkent, míg a német DAX egyetlen perc alatt 150 pontot (1 százalék) zuhant, igaz, utána kissé korrigált. A forint kevésbé érzékenyen reagált, az euróárfolyam rövid időre 311 fölé ment 310-ről.

Nagy kérdés, hogy Brüsszelben ezek után szerda délután miről lehet tárgyalni, ahogy az is nyitott, hogy szerda este az euróövezeti pénzügyminiszterek mihez kezdenek. Nekik kellene megszövegezni a dokumentumot, amelyet csütörtökön az uniós csúcson az államfők és miniszterelnökök elé terjesztenek.

Ha mégis megtörténne a csoda, és elfogadnák a görög reformtervet, akkor még mindig hátra lenne az athéni parlament, amely egyáltalán nem biztos, hogy rábólint a megszorításokra.

Hírek szerint a Görögországban nyaralók változatlanul semmit sem éreznek a válságból, de a nagyvárosokban és különösen Athénban feszült a helyzet. A parlament előtt naponta demonstrálnak. Tudósítások szerint egyébként több az uniós párti tüntető, mint az ellenző.

A megszorítások két alappillérét, az áfaemelést és a nyugdíjak csökkentését nehéz lenne elfogadtatni az utcán. Az IMF adatai szerint az öt éve kirobban válság óta drasztikusan, 30 százalékkal csökkent a fogyasztás, élelmiszerekből 28 százalékkal vásároltak kevesebbet tavaly, mint 2014-ben. Közben a munkanélküliség a 2010-es 10 százalékról 2014-re 27 százalékra nőtt.

Az átlag nyugdíj összege ma 830 euró havonta. A CNN amerikai hírtévé kommentár nélküli összehasonlításában Athénban a havi metróbérlet 30 euróba kerül, míg a fővárosban egy 36 négyzetméteres lakást havi 300 euróért lehet bérelni.

Görögországnak június 30-ig kell törlesztenie 1,6 milliárd eurót az adósságából a Nemzetközi Valutaalapnak. Ehhez újabb hitelt kellene felvennie. A feltételes mód használata a jelek szerint egyre indokoltabb.