A felügyelet 1,2 millió forintra bírságolta a Pillér Takarékszövetkezetet mint a Partiscum XI Takarékszövetkezet általános jogutódját a továbbra is fennálló pénzforgalmi szabálysértések miatt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) internetes oldalán közzétett határozata szerint a Pillér, mint a Partiscum általános jogutódja nem teljesítette határidőre az MNB tavaly év végén hozott határozatában előírt kötelezettségét. Továbbra is megsértette a jóváírási értéknap alkalmazására vonatkozó, valamint a részére egy másik pénzforgalmi szolgáltató által elektronikus úton továbbított, jóvá nem írható fizetési műveletek visszautasítására vonatkozó előírást. A jogszabálysértés huzamosan, folyamatosan fennállt, az utóbbi jogszabálysértések a nem megfelelő belső eljárásrend miatt a hitelintézet folyamataiba építetten fordultak elő. Az MNB a jogsértések miatt 1,2 millió forint bírságot szabott ki a hitelintézetre.

Az MNB közleményében hangsúlyozza: a pénzforgalmi ellenőrzések során kiemelten veszi figyelembe az ügyfelek jogainak megsértését. A fizetési lánc két végén álló ügyfelek ugyanis a fizetést illetően nem feltétlenül érintkeznek közvetlenül egymással, így eltérő információjuk van a fizetési műveletek lebonyolításáról, bizonyos adatokkal pedig egyáltalán nem rendelkeznek. Az MNB éppen ezért különösen fontosnak tartja a pénzforgalmi szabályok betartásának ellenőrzését, elítél minden jogszabályszegést, és ennek megfelelően a továbbiakban is kellő szigorral fog fellépni a pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó intézmények ellenőrzésekor. (MTI)