
Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium egykori államtitkára, a Fidesz volt országgyűlési és EP-képviselője lett a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft. új ügyvezető igazgatója.
A felszámolás alatt lévő, száznegyven éves múltra visszatekintő céget a Mozdony és Vasúti Járműjavító Kft. vásárolta meg – mondta Glattfeled Béla a Nyugat.hu hírportálnak. Kibérelték a Vasjármű volt szombathelyi telephelyét, jelenleg a tevékenység megkezdéséhez szükséges engedélyek megszerzésén dolgoznak.
Szeretnék átvenni a Vasjármű valamennyi alkalmazottját, különösen azokat akik a termelésben dolgoznak. Vizsgálják, hogy a dolgozók átvételéhez milyen állami támogatást kaphatnak.
A sikeres értékesítés tényét az MTI érdeklődésére hétfőn megerősítette Péter Márta, a MÁV Vasjármű Kft. felszámolója is. Emlékeztetett, hogy a MÁV Vasjármű Járműjavító Kft. felszámolását tavaly májusban a Szombathelyi Törvényszék rendelte el, a cég ugyanis 270 hitelezőnek összesen csaknem egymilliárd forinttal tartozott, a hitelezők pedig nem járultak hozzá a korábbi fizetési moratórium meghosszabbításához.
A MÁV Vasjármű Kft.-nek a felszámolás ellenére 2015 végéig folyamatosan voltak megrendelései, az üzemben jelenleg is folyik a munka, a tavalyi évben egymilliárd forint körüli árbevételt ért el.