A hatékony felhasználáshoz tovább kell szűkíteni a pályázatokkal támogatható tevékenységek és pályázók körét – mondta el Glattfelder Béla, az NGM gazdaságszabályozásért felelős államtitkára csütörtökön a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában rendezett konferencián.

A fókusz szűkítése részben azt jelenti, hogy még inkább előtérbe kerülnek a leginkább fejlesztésre szoruló szabad kereskedelmi zónák. Olyan fejlesztéseket kívánnak támogatni, amelyek valóban „hozzáadnak” a magyar gazdaságban megteremtett értékhez, nem pedig olyanokat, amelyek más vállalkozótól veszik el „kannibál módra” a piacot. Az államtitkár elmondta, ő kötelezővé tenné a munkahelyteremtést is – ezzel az NGM és a Miniszterelnökség közötti vitára utalhatott. (A Miniszterelnökség álláspontja szerint – mint azt Csepreghy Nándor is kifejtette a lapunknak adott interjújában – el kell választani a munkahelyteremtést célzó beruházásokat a gazdasági növekedést támogató projektektől, és az utóbbiak esetében nem helyes túlságosan szigorú feltételeket szabni arról, hogy hány új munkahelynek kell közvetlenül létrejönnie.) A munkahelyteremtés tekintetében az új pályázatok már nem engedik meg, hogy a pályázó az addig csupán bérelt munkaerő „beemelésével”, trükközve növelje a létszámot.

A fókuszálás során figyelembe veszik a két alapvető kormányzati célkitűzést: az ipari kapacitás bővítését és a fenntarthatóságot is.

„Jól megy a gazdaság, óriási a beruházási kedv” – emelte ki Glattfelder Béla, és példaként a „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című (GINOP-1.2.1-15 kódszámú) felhívást említette, amelyet a keret kimerülése miatt fel kellett függeszteni. 

Milyen új kiírások várhatók?

Glattfelder Béla előadásában röviden kitért arra is, hogy a közeljövőben milyen új kiírásokra számíthatnak a magyar vállalkozások.

  • Beszállítói tevékenység támogatása. Ebben az autóipar, az elektronika és gépgyártás területén működő nagyvállalatok is pályázhatnak – de csak akkor, ha konzorciumi partnerként kkv-kat vonnak be.
  • Mentorálás támogatása.
  • Energiahatékonyságot célzó támogatás.
  • Klaszterek támogatása. (Itt kizárólag feldolgozóipari klaszterek jöhetnek szóba.)
  • Ipari parkok támogatása.
  • Logisztikai tevékenység támogatása (főként a munkahelyteremtő tevékenységekre fókuszálva – egy új raktár nem biztos, hogy elég a támogatáshoz).
  • A turizmus területén az új pályázatok a gyógyhelyek fejlesztését, illetve az aktív turizmust kívánják pályázati forrásokból is támogatni.