A következő három évben a közlekedési struktúra fejlesztésére több mint 700 milliárd dollárnyi összeget szánnak Kínában.

Három év alatt 303 közlekedéssel kapcsolatos projektet indítanak el Kínában. Több vasútvonalat terveznek építeni, készülnek majd új repülőterek, autópályák és vízi útvonalak. A költségvetés 4,7 trillió jüant, 721,8 milliárd dollárt szán a kivitelezésre. Ez az éves GDP 7 százalékának felel meg.

A gigantikus terveket is túlszárnyalja az észak-keleti tartományokra szánt összeg. 130 különböző ipari létesítmény épülne a következő években, a beruházásokra összesen 1,6 trillió dollárt szánnak. Egyelőre azonban nem közölték, hogy valamennyi beruházás állami pénzből valósulna-e meg.