Szeptemberben az ipari termelés volumene az előző hónaphoz képest három, míg éves összevetésben 3,7 százalékkal csökkent. Az idei első kilenc hónapban így a hazai ipar teljesítménye másfél százalékkal emelkedett. Az export 1,4 százalékkal bővült, míg a belföldi eladások 1,6 százalékkal csökkentek.

Szeptemberben az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés egy százalékos mérséklődése a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 2,8 százalékos létszámnövekedés mellett következett be. A hónap során az ipari termelés három régióban, Nyugat-Dunántúlon (3,5 százalék), Közép-Magyarországon (3,2 százalék), valamint Észak-Alföldön (1,8 százalék) csökkent. A többi négy régióban 1,6 és 15,9 százalék közötti volumennövekedést regisztrált a KSH, a legnagyobb mértékűt a Dél-Dunántúlon.

Az ipari export volumene 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari exportértékesítés több mint felét adó két alág közül a 38 százalékot képviselő járműgyártás kivitele 1,9 százalékkal emelkedett. A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export 15 százalékát kitevő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai azonban 2,9 százalékkal csökkentek. Az ipar belföldi értékesítése öt százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 3,6 százalékkal kisebb volt az előző év azonos hónapjához képest. 

A feldolgozóipar termelése 3,8 százalékkal csökkent 2015 szeptemberéhez viszonyítva. A szektor harmadát adó járműgyártás kibocsátása 0,6 százalékkal elmaradt az egy évvel ezelőtti kiemelkedően magas szinttől. A közúti gépjármű gyártása 4,1 százalékkal csökkent, a közúti jármű alkatrészeinek gyártása ugyanakkor 2,7 százalékkal nőtt. A feldolgozóipar második legnagyobb súlyú alága, a részesülő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 0,6 százalékkal mérséklődött. Az iparág legnagyobb alágazata, az elektronikus fogyasztási cikkek gyártása 5,7 százalékkal csökkent.

Az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása stagnált (0,2 százalék). Az alág tíz alágazatából hétben 2,3 és 45 százalék közötti volumenbővülés, háromban 10-30 százalék közötti visszaesés volt. A legjelentősebb (az alág termelésének 24%-át adó) alágazat, a húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása öt százalékkal nőtt, a legnagyobb mértékben, 45 százalékkal pedig az alág kibocsátásából legkisebb súlyú dohánytermék gyártása haladta meg az egy évvel korábbit.