Még nem okoz nagyobb gondot a jelenlegi, viszonylag meleg és csapadékos időjárás sem a zöldségtermesztésben, sem a gyümölcsösökben.

Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke az MTI kérdésére elmondta: a szántóföldi növények esetében, amennyiben marad a mostani időjárás, és nem lesz szeles idő, nem tudják a gazdálkodók időben elkezdeni a talajművelést. Pedig például a borsót, a hagymaféléket, sárgarépát már március elején el kellene kezdeni vetni – tette hozzá.

A gyümölcsösökben a most tapasztalható melegebb idő nagyon hátráltatja a metszést, elsősorban az almásoknál, és a mélyebben fekvő gyümölcsösökben már a sok eső miatt a belvíz is megjelent. De a gond még nem olyan mértékű, mint a szántóföldi növényi kultúrák esetében – mondta a FruitVeB elnöke.

Jelezte: a kertészek a lassú tavaszodásnak örülnének, mert a hidegebb időben a vegetációs folyamatok nem gyorsulnának fel. Most ugyanis a gyümölcsösökben, főként a csonthéjasoknál 2-3 héttel előrébb tart a vegetáció, mint egy átlagos évben. Ha ugyanis az időjárás továbbra is a mostanihoz hasonlóan meleg lesz, akkor egy-egy nagyobb lehűlés – ami nagyobb mínusz 10-12 Celsius foknál – károsíthatja a csonthéjasokat, de például az almásokat még nem. A

FruitVeB elnöke szerint ugyan akkor még lehet mínusz 10 Celsius foknál hidegebb. Hozzáfűzte: a gyümölcsösökben a virágzás árpilis elején kezdődik a csonthéjasoknál és a hónap vége felé virágzik az alma, így minél előbb van a virágzás, annál nagyobb a kitettség, az esély arra, hogy véletlenül jön egy fagy, ami miatt nem alszanak nyugodtan a kertészek.