Idén tovább dolgozik a Magyar Sörgyártók Szövetsége a sör és a modern magyar gasztronómia kapcsolódásának erősítésén. Szimbolikus csapolással a Sör mi több megnyitotta az idei szezont.

Immár hagyományosan szezonnyitó ünnepséggel indította a Sörszövetség az idei szezont. Schillinger Attila igazgató kiemelte: a hazai gyártók kiváló minőségű söröket állítanak elő és fontos szereplői a magyar gazdaságnak.

Négy hazai gyárban mintegy 1700 főt foglalkoztatnak és 24000 fő foglalkoztatását teszik lehetővé a söripari értékláncon keresztül. A szövetség tagjai a tavalyi évben 72,5 milliárd forinttal járultak hozzá a központi költségvetéshez. Meghatározó a szerepük a hazai turizmus fejlesztésében is, például a hazai zenei fesztiválok és kulturális események támogatásán keresztül.

Az MSSZ harmadik éve rendezi meg a Sör mi több eseménysorozatot, amely mára a sörkultúrát fejleszteni kívánó sörgyártók összefogásának szimbóluma lett. A szezonnyitón részt vettek sörfőző kisüzemeket képviselő cégek és szervezetek, valamint innovatív sörtechnológiákat fejlesztő startup vállalkozások is.

A szövetség igazgatója Vásárhelyi Istvánnak csapolta az első korsó idei nedűt, a sörgasztronómus ezt követően különleges grillétel és sör párosításokat mutatott be. Az elsők között köszöntötték frissen csapolt itallal az új szezont olyan hírességek, mint Kiss Ramóna, Mádai Vivi, Lukács Mikike, Fördős Zé és Rákóczi Feri.

A sör a közösségi italok királya. A hazai sörök pedig kiváló minőségűek. Elkezdődött az idei sörszezon. Mindenkit biztatok, hogy bátran kísérletezzen és párosítsa kedvenc ételeit finom sörökkel – mondta Schillinger Attila.

A szervezők reményei szerint az idei szezon is a minőségi sörök, illetve a hozzájuk passzoló ételek tudatos, kulturált fogyasztásának jegyében zajlik majd. Az egész éven átívelő Sör mi több kezdeményezés számos izgalmas eseményt és aktivitást ígér.

A szervezők remélik, hogy az érdeklődő, vagy éppen az új kalandokat kereső, leendő fogyasztóknak segítségére lesznek abban, hogy rátaláljanak a kedvenc sör-étel párosításaikra.