Friedl Zsuzsanna lesz a Magyar Telekom humán erőforrásért (hr) felelős vezérigazgató-helyettese. A távközlési vállalat új hr-vezetője a társaság ügyvezető bizottságának is tagja lesz.

Május 15-ei hatállyal Friedl Zsuzsannát nevezi humán erőforrásért felelős vezérigazgató-helyettesévé a Magyar Telekom. A szakember a távközlési vállalat ügyvezető bizottságának is tagja lesz – derül ki a társaság közleményéből.

Friedl Zsuzsanna a Külkereskedelmi Főiskolán diplomázott üzleti gazdálkodás szakirányon. Ezt követően a General Electric hr-területén kezdte meg szakmai pályafutását, ahol tapasztalatot szerzett a működtetés, javadalmazás, szakszervezetekkel való együttműködés, toborzás és kiválasztás, akvizíciók és e-hr területén is.

2007-től a UPC Magyarországnál töltötte be a hr-igazgatói pozíciót, ahol – többek között – az ő nevéhez köthető a teljesítményalapú kultúra megteremtése (egy új, munkavállalói elkötelezettséget növelő javadalmazási struktúra kidolgozásával párhuzamosan), a tehetséges munkatársak fejlődését segítő program megalkotása és vezetése, a munkaadói márkának a fogyasztói márkával történő harmonizálása, valamint a hr-csapat üzleti partner támogatóvá történő átalakítása.

2014-ben a Microsoft magyarországi hr-vezetője lett, ahol a nemzetközi teljesítmény és fejlődési szemléletet sikeresen implementálta, továbbá ő volt a felelős a cég a középtávú stratégiai tervében szereplő munkatársi agenda kidolgozásáért és megvalósításáért, a társaság kultúra- és attitűdváltáson keresztül megvalósított transzformációjának vezetéséért, valamint számos vezetői pozícióban történő utódlási folyamat sikeres megvalósításáért.