Egy eldurvult tüntetés után a francia kormány leállítja az Ubert.

Számos taxis tüntetés után a francia kormány az egész országban betiltotta az Uber működését. A döntés előzménye, hogy csütörtökön közel 3000 taxis vonult utcára, több főutat, köztük a Charles de Gaulle és az Orly reptérhez, valamint a nagyobb vasútállomásokhoz vezetőket elbarikádozták. A taxisok az erőszaktól sem riadtak vissza: autógumikat gyújtogattak, gépkocsikat borítottak fel és betörték az ablakaikat. Legalább 70 járműben keletkezett kár, több rendőr megsebesült és legalább 8 tüntetőt letartóztattak. 
 
A francia taxisok bevétele 30–40 százalékkal csökkent az UberPop megjelenése óta. Az UberPopon bárki engedély nélkül lehet sofőr és fuvarozhat utasokat, aminek következtében a taxisok szerint tisztességtelen versenyhelyzet állt elő.
 
Eközben Isztambulban az Uber már elkezdte az UberBOAT hajós szolgáltatás szervezését, amely a Boszporuszon keresztül szállít majd utasokat. A hajók egy helyi cég, a Navette-Tezman Holding tulajdonában vannak, és egyszerre 7–10 ember utazhat rajtuk. Austin Kim, az Uber üzemeltetési menedzsere szerint ez a szolgáltatás segíthet megoldani Isztambul forgalmi torlódásait, amelyek a TomTom adatai szerint a világ legrosszabbjai közé tartoznak.