Megnyílt a Fortepan digitális fotóarchívumának anyagából válogatott, Minden múlt a múltam #huszadik század #privátfotó #Fortepan című kiállítás kedden a Magyar Nemzeti Galériában. A tárlat Magyarország 20. századát mutatja be 350 fotón keresztül, az átlagember nézőpontjából.

A Fortepan fotógyűjteménye maga a kollektív emlékezet, az 1990 előtt készült képeik kirajzolják egy század arcának sokféle vonását. A kollekció most méltó bemutatkozási lehetőséget kap a képernyőn kívül is – mondta megnyitójában az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Krucsainé Herter Anikó kitért a Fortepant alapító Szepessy Ákos és Tamási Miklós szerepére, hiszen – mint elhangzott – ők a nyolcvanas évektől családok, magánszemélyek lomtalanításkor kidobott, értéktelenné nyilvánított fotóit kezdték gyűjteni, hogy aztán 2010-ben ötezer beszkennelt fotóval önálló honlapot, egy szabad felhasználású közösségi fotóarchívumot indítsanak.

Török Ferenc filmrendező beszédében kiemelte: az egykori évfolyamtársai által kitalált Fortepan napjainkra fontos üggyé vált, óriási siker. „A gyűjtemény azért is fantasztikus, mert megmutatja a felelősséget, amiért dolgozunk és hogy mit kell átmenteni gyermekeinknek”. Kitért arra, hogy a Fortepan eltörli a művész és az amatőr közötti falat, megmutatja azt a személyességet, egyszerűséget, hitelességet, amelyet a fotózás tömegessé válása hozott a második világháború után.

Virágvölgyi István, a tárlat kurátora hangsúlyozta: nem is a gyűjtés, hanem a képek közzététele volt a legfontosabb, és ma már több mint 110 ezer fotó használható szabadon. Hozzátette: a tárlat kétszáz képe különböző életkorokon keresztül mutatja be Magyarország 20. századát, és tizenhat háttértörténet is összeállt 150 amatőr fotóból. Utóbbiak közé tartozik például az UVATERV archívumának története, valamint Budapest ostroma, az arcív fotók mellé helyezve az egyes helyszínek mai képét.

A kiemelt történetek között szerepel Jámbor István szamizdatfotós nyolcvanas évekbeli képes beszámolója Erdélyről és Urbán Tamásnak az 1970-80-as évek ifjúsági underground kultúráit megörökítő fotóválogatása. Fotótörténeti különlegességet jelentenek Lőw Márton geológus képei az első világháborús fogolytáborokból, a magyarországi holokauszt minimális fotóemlékeit külön installáción jelenítik meg.

A tárlat azokból a levelekből is válogatott, amelyeket a Fortepan olvasói küldtek be, felismerve a közzétett képeken saját egykori életük szereplőit, családtagjaikat, fontos élethelyeiket.

A kiállítás szerdától augusztus 25-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galéria A épületében.

(Forrás: MTI, fotó: Bruzák Noémi)