A mára gyakorlatilag minden szektort érintő szakemberhiány arra ösztönzi a nagyvállalatokat, hogy maguk álljanak elő problémaenyhítési megoldásokkal. Ennek ellenére a munkavállalók saját képzésére egyelőre kevesen fordítanak figyelmet.

A magyar munkáltatók között ádáz verseny zajlik, hogy tapasztalt, adott feladatkörökhöz megfelelő képességekkel rendelkező munkatársakat találjanak, majd meg is tudják tartani őket. Emiatt az utóbbi években még inkább előtérbe kerültek a fizetésen túli egyéb kondíciók, amelyek árnyalni tudják a munkáltatói ajánlatokat a választás során.

A Ténygyár Kft. az OTP Bank megbízásában annak járt utána, mik azok a legfontosabb kritériumok, amelyek befolyásolják egy munkáltató megítélését, és a magyarok mit tapasztalnak: a számukra fontos szempontok mennyire elérhetőek a jelenlegi munkáltatói piacon.

A magyaroknak fontos, hogy minden nap tanulhassanak

Az aktív korú magyarok 89 százaléka szerint fontos, hogy minden nap tanuljanak valami újat, azonban a munkavállalóknak csupán fele érzi úgy, hogy ezt biztosítja számára a munkahelye. Pedig igény volna rá: a bér és annak pénzbeli kiegészítésein túli szempontok közül a második legfontosabb, hogy adott munkáltató biztosítson a szakmai fejlődéshez oktatást, tréningeket.

Bertalan Imre, az OTP Bank HR vezetője a kutatási eredményekkel kapcsolatban kiemelte: „A folyamatos digitális fejlődés, bizonyos szakmák eltűnése, vagy éppen újak felbukkanása – iparágtól gyakorlatilag függetlenül –, mindenhol elmaradhatatlanná teszi a munkahelyi képzési rendszerek, programok kialakítását. Az IT szakemberek iránti kereslet – csak a bankszektoron belül – háromszorosára nőtt, a fióki dolgozókkal szemben pedig alapelvárás, hogy értsenek a digitális eszközökhöz.”

A dolgozók fele szerint tudása nem lesz elég a nyugdíjig

A magyarok negyede (26 százalék) véli úgy, hogy saját szakmájában boldogulhat, amennyiben fejleszti magát az adott területen. Ezzel szemben minden kilencedik magyar biztos abban, hogy új szakmára lesz szüksége, hogy később is legyen munkája, a lakosság tizede pedig egyáltalán nem tudta megítélni, hogy mire számíthat a jövőjét illetően. A megkérdezettek több mint fele gondolja úgy, hogy a munkáltató feladata a folyamatos képzési lehetőségek biztosítása. Ettől jelentősen elmarad azoknak a száma, akik szerint saját maguknak (28 százalék) vagy az államnak (10 százalék) kell ezt megtennie.

Nem hozzuk az EU-s átlagot munkahelyi képzésben

A kutatói kérdésekre adott válaszokból látszik, hogy az EU-hoz képest idehaza kevesebben vesznek részt munkahelyi képzésekben. A magyarok úgy vélik, ennek legfőbb oka az, hogy a cégeknél eleve nincs ilyen lehetőség, vagy ha van is, az túl drága (24 százalék), illetve annyira túlterheltek a dolgozók, hogy képzési részvételre már nem marad idejük (42 százalék).