A jövő évtől újabb négyesztendős ciklus kezdődik a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjában, amelynek a pénzügyi háttere megközelíti a 2016-2018-as program keretének a dupláját.
Folytatódnak az utóbbi időszak legsikeresebb programjai, például a mezőgazdasági és házvásárlási pályázatok, de ezek mellett idegenforgalmi beruházások is lesznek. Utóbbi alapját a még készülő vajdasági magyar turizmusfejlesztési stratégia jelenti majd – mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke abban a beszélgetésben, amelyet a szabadkai Pannon RTV sugárzott.
A most folyamatban lévő pályázatokat még az idén lezárják, ám mivel jelentős volt a jelentkezők száma és sok volt a sikeres pályázat, további forrásokra lesz szükség ahhoz, hogy minden nyertes pályázó megkaphassa a kért összeget. Pásztor István elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök biztosította arról, a pénzügyminiszterrel közösen megtalálják a megfelelő forrásokat és biztosítják a további szükséges pénzt. A hároméves ciklus végén a számok várhatóan azt mutatják majd, hogy több mint 10 és fél ezer sikeres pályázó volt.
A magyar kormány és a VMSZ közös vajdasági gazdaságfejlesztési programjára Budapest eleinte 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget, így a hitelek és a vissza nem térítendő támogatások összege meghaladja a 65 milliárd forintot. A 2016-2018-as időszakra vonatkozó programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték, a cél pedig a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, valamint a folyamat visszafordítása volt.
Pásztor István kiemelte, hogy amikor a napokban Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt, a magyar kormányfő megerősítette: folytatni kívánja az utóbbi nyolc év gyakorlatát, és továbbra is az a cél, hogy a VMSZ-szel közösen megerősítse a vajdasági magyar közösséget. Ez nemcsak politikai eltökéltség, ugyanis a költségvetési források függvényében a vajdaságiak továbbra is élvezni tudják azokat az anyagi forrásokat, amelyeknek az igényét megfogalmazzák – tette hozzá. (MTI)